Amulettek, amelyeket az emberek hordanak

Ókori Egyiptom

A legmélyebb egyetlen forrás. Az egyiptomi műhelyek ezerszám öntötték fajanszból a szkarabeuszokat, az udzsat-szemeket, a dzsed-pilléreket és az ankhokat, hogy az élők viseljék őket, a halottak pedig velük együtt kerüljenek a pólyába. A formák túlélték a vallást, és a római Itáliában is másolták még őket.

Mezopotámia

Itt az amulett ugyanannyira jogi eszköz volt, mint ékszer. A Lamastu démon elleni táblák megnevezték őt, felsorolták a vétkeit, és kiparancsolták a házból; a nyakban viselt Pazuzu-fej pedig az egyik szörnyeteget állította őrségbe a másik ellen.

Görögország és Róma

A római fiúk bullát, a lányok lunulát viseltek, míg fel nem nőttek, a fallikus fascinum pedig ajtók fölött és szekértengelyeken függött. Innen való az a szakirodalom is, amely a szemverésről szóló beszédmódot máig meghatározza.

Zsidó és kabbalisztikus

Hagyomány, amely feszengett az amulettek miatt, mégis rengeteget hozott létre belőlük: isteni nevekkel felírt ezüst kameot, padló alá fejjel lefelé temetett arámi ráolvasótálakat, Ráhel sírjáról származó vörös fonalat és a Mirjam kezének nevezett tenyeret.

Iszlám

Itt a szöveg védelmez. A ta'wíz vagy hidzsáb fémtokba hajtogatott, leírt versszakasz, a leggyakoribb feliratok pedig a Trónus verse, a két utolsó szúra és a kilencvenkilenc név. Mellettük ott futnak az ősibb népi tárgyak, amelyekről a jogtudósok vitáztak.

Keresztény

Ereklyék, medálok, skapulárék és búcsújáró jelvények, alattuk pedig az írott ráolvasások burjánzó aljnövényzete, amelyet az egyház időről időre elítélt. A szentelmény és az amulett közötti határvonalról ezer évig vitatkoztak, és soha nem jutottak nyugvópontra.

Északi és izlandi

Nyakban viselt ezüst Thor-kalapácsok a megtérés évszázadaiból, csontra és fára vésett rúnafeliratok, és a későbbi izlandi grimoárok, amelyek jelei, köztük a Vegvisir, inkább 17. századi könyves hagyományhoz tartoznak, mint a vikingekhez.

Kelta és gael

Berkenye és vörös fonal az istállóajtó fölött, lyukas kövek zsinegen, lóhere és mogyoró, meg azok a gyógyító varázskövek, amelyeket egyes családok nemzedékeken át őriztek. Java része nem a régészetben, hanem 19. századi folklórgyűjtésekben maradt fenn.

Szláv

Lunnyica-függők, balta- és kulcsamulettek, gallérba és kézelőbe hímzett obereg ott, ahol a test a szabad levegővel érintkezik, és az arc nélküli vászonbabák, amelyeket tű nélkül készítettek, hogy semmit se lehessen beléjük szúrni.

Dél-ázsiai

Rézcsövekbe sodort jantralemezek, a csecsemőkre kötött fekete fonal és a nazar ellen felkent kadzsal, rudráksa-szemek, és a valláshatárokon átnyúlóan viselt tabíz. A szemverést inkább mindennapos kellemetlenségként kezelik, amelyet hatástalanítani kell, nem pedig ritka átokként.

Kínai

Jade a torkon, vörös zsinórra kötött lyukas pénzek, szellemek ellen barackfa, és nyomtatott papírtalizmánok, amelyek tekintélye abból fakad, hogy hivatalos okiratra hasonlítanak, mert az égi parancsot ugyanúgy szövegezik, ahogyan egy hivatalnok parancsát.

Japán

Szentélyben vásárolt omamori, amelyet soha nem bontanak ki, egy év múltán pedig visszavisznek és elégetnek. Ofuda a házi polcra, ema-táblák az írott kérésekhez, és a bolti pult figurái, például a maneki-neko, amelyek amulett és reklám határán állnak.

Afrikai és diaszpóra

Minkisi-batyuk, amelyek ereje abban áll, amit beléjük csomagolnak, gris-gris tarsolyok, a hordozója testmagasságára szabott etióp festett imatekercsek, és az amerikai conjure-zacskó, amely új néven vitte át a gyakorlatot a rabszolgaságon.

Észak-amerikai őslakos

Medicinabatyuk, tollhímzéssel és gyöngyökkel díszített tarsolyok, és az odzsibva karika, amely álomfogóként jutott el a nagyvilágba. Az e cím alatt eladott tárgyak jó része kívülállók munkája, így itt a származás igazolása többet számít, mint a könyvtár bármely más részében.

Délkelet-ázsiai

Agyagból sajtolt és a templomban megszentelt thai phra khruang amulettek, amelyeket azután érmék módjára gyűjtenek, osztályoznak és adnak-vesznek. A szak jant tetoválás ugyanazokat a védelmező ábrákat fém helyett a bőrbe viszi, amitől az amulett levehetetlenné válik.

Az alapeset. Oda kerül, ahol odanézés nélkül meg lehet érinteni, és szükség esetén gallér alá rejthető: ezért van annyi fennmaradt amuletten fölül átfúrt lyuk.

A gyűrű olyan amulett, amelyet pecsétviaszba is bele lehet nyomni. A késő antik és középkori pecsétgyűrűk ugyanazokat a neveket és alakokat hordozzák, mint a függők, azzal a többlettekintéllyel, hogy nyomot hagynak.

Olcsó, csecsemőre könnyen felkötni, és félreérthetetlenül a test körül meghúzott határvonal. Egymással nem érintkező kultúrákban egyaránt a vörös a leggyakoribb színe.

Kicsire hajtogatott szöveg, bőrbe varrva vagy fémtokba zárva. Az iszlám ta'wíz, a zsidó kamea, az etióp tekercs és az angol ráolvasópapír mind így működik, és egyiket sem arra szánták, hogy még egyszer elolvassák.

Erő az összetevők jegyzéke szerint. A gris-grist, a mojo-zacskót és a medicinabatyut az határozza meg, ami belül van, és az a szabály, hogy nem bontják ki, és idegen nem nyúl hozzá.

A csomó helyben tart valamit, ezért jó a szerencse bezárására vagy egy szellem kizárására. A tengerészek szélcsomói és a csomóra kötött vörös fonal ugyanazon a logikán működik, ellentétes irányban.

Túl nehéz ahhoz, hogy viseljék, ezért nem embert, hanem helyet védelmez. A mezopotámiai démontáblák, a kínai papírtalizmánok és az alapozásba rejtett tárgyak mind küszöböt őriznek, nem testet.

Szögezve, festve vagy a szemöldökfába illesztve. A patkó, a mezuza tokja, a hex sign és a bolt ajtaja fölötti római fascinum mind azt a pontot jelöli meg, ahol a külső belsővé válik.

Kis test, amely egy nagy helyett áll. A házi istenek, az integető macska és a nevető Buddha mindegyikét inkább elhelyezik, mint viselik, és többnyire az ajtó felé fordítják.

A legősibb forma. Az üveg- és kőgyöngyök írás helyett színt és mintát hordoznak, ezért lépik át olyan könnyen a nyelvi határokat.