A rúnaköltemények

Mire szolgált a rúnaköltemény?

A rúnaköltemény emlékeztető segédeszköz, nem pedig jelentésgyűjtemény.

A rúnaábécék akrofonikusak: minden betű egy olyan szóról kapta a nevét, amely az adott betű hangértékével kezdődik. A Fehu az f hangot tanítja, a Beithe a b hangot. Ez a rendszer addig működik kiválóan, amíg mindenki emlékszik a nevekre. Egy kötött ritmusú, rögzített sorrendű, betűnként egy-egy versszakot tartalmazó költemény pedig rendkívül hatékony módja annak, hogy a nevek ne merüljenek feledésbe.

Ezek a szövegek pontosan ezt a célt szolgálták. Az ábécés dalok rúnás megfelelői voltak az írást tanulók számára: rendezőelvük nem dogmatikai, hanem mnemotechnikai jellegű.

Ennek döntő jelentősége van az olvasatukban. Egy versszak nem definíció és nem kinyilatkoztatás: rejtvényhez hasonló utalás egy névhez kapcsolva, amely betöltötte a szerepét abban a pillanatban, amint felidézte a nevet.

Az írás és a költemény közötti időszakadék

E szövegek egyike sem egykorú az általa leírt ábécével, és a köztük lévő időbeli távolság jelentős.

Az Idősebb Futhark nagyjából a második századtól a nyolcadikig volt használatban. Ehhez a sorhoz egyáltalán nem maradt fenn költemény. Az Idősebb Futhark rúnáihoz társított minden egyes jelentést utólag rekonstruáltak olyan költeményekből, amelyek későbbi, eltérő ábécékről szólnak.

Az Óangol rúnaköltemény az Angolszász futhorcot írja le, és egy tizedik században másolt kéziratban maradt fenn.

A norvég és az izlandi költemény a tizenhat rúnás Fiatalabb Futharkot ismerteti, és a tizenharmadik, illetve a tizenötödik századból származik.

Az ogham Bríatharogaimjai óír nyelvűek, és olyan ábécét írnak le, amely a hetedik századra már kiment az epigráfiai használatból.

Egy negyedik századi kőfaragó és a betűit leíró legkorábbi vers között tehát több évszázad a távolság, a skandináv példák esetében pedig egy teljesen más rúnasor. Aki azt állítja, hogy pontosan tudja, mit jelentett egy rúna annak, aki egykor bevéste, olyan dokumentumra támaszkodik, amelyet maga a faragó el sem tudott volna olvasni.

A kézirat, amely elégett

A négy hagyomány közül a legfontosabb majdnem teljesen megsemmisült.

Az Óangol rúnakölteményt a Cotton Otho B.x jelzetű kézirat őrizte meg Sir Robert Cotton könyvtárában. 1731-ben az Ashburnham House-ban, ahol a gyűjteményt akkoriban tárolták, tűz ütött ki, amely az állomány jelentős részét elpusztította vagy megrongálta. Az Otho B.x a veszteségek között volt.

A szöveg kizárólag azért maradt fenn, mert Humfrey Wanley huszonhat évvel korábban, 1705-ben lemásolta, hogy megjelenhessen George Hickes Linguarum veterum septentrionalium thesaurus című művében. Minden ismeretünk az óangol rúnanevekről ebből az egyetlen nyomtatott átiratból származik.

Ez rendkívül szoros függőség. Az eredeti huszonnégy rúna közül hetet (a Gebo, a Wynn, a Peorð, az Eh, az Ing, az Eþel és a Dæg) elhagytak a Fiatalabb Futhark kialakulásakor, jóval az északi költemények keletkezése előtt, így ezekben a skandináv versekben nem is szerepel versszak róluk. Az egyetlen vers, amely leírja őket, az angol költemény. Ha Wanley nem készíti el a másolatát, az Idősebb Futhark rúnaneveinek harmada sokkal bizonytalanabb feltevéseken alapulna, mint amilyenekre ma kényszerülünk.

Ahol ellentmondanak egymásnak

A négy hagyomány gyakran teljesen eltérő dolgokat kapcsol ugyanahhoz a betűhöz, és éppen ezek az eltérések nyújtják a legértékesebb tanulságot.

Az Uruz Angliában őstulok, Norvégiában vasaljzat (kohósalak), Izlandon pedig permetező eső. Az állat Skandináviában kihalt, ezért a nevet kétszer is egymástól függetlenül új jelentéshez kötötték.

A Kenaz Angliában fáklya, mindkét skandináv költeményben viszont fekély. A modern rúnakészletek szinte kivétel nélkül az angol hagyományt követik, és az általuk használt Kenaz név is az óangol szóból építkezik.

Az Ansuz Izlandon isten, Angliában száj, Norvégiában pedig folyótorkolat.

A Fehu Angliában vigasz, azzal a feltétellel, ha nagylelkűen megosztják másokkal. Mindkét északi költeményben viszont viszályt szít a rokonok között, mindenféle feltétel vagy enyhítés nélkül.

Egyetlen költemény önmagában hamis biztonságérzetet kelt. Együtt olvasva viszont megmutatják, mi maradt stabil (a Hagalaz mindenütt jégeső, az Isa mindenütt jég), és mi volt bizonytalan már a versek megszületésekor is.

Az izlandi apparátus

Az izlandi költemény olyasmit tesz, amit a többi nem, és ezzel feltárja e szövegek eredeti rendeltetését.

Tizenhat versszakának mindegyike három kenninget közöl, majd két szót illeszt a végére: a rúnanév latin magyarázatát (glosszáját) és egy óészaki költői kifejezést az uralkodóra. A Fé az aurum fylkir (arany és fejedelem), a Týr a Mars tiggi, az Óss pedig a Jupiter oddviti toldatot kapja.

A tizenhat versszak tizenhat különböző szót használ az uralkodóra: fylkir, vísi, þengill, oddviti, ræsir, konungr, hildingr, niflungr, jöfurr, allvaldr, siklingr, tiggi, buðlungr, mildingr, lofðungr, ynglingr.

A skaldikus költészet hatalmas készletet követelt meg az ilyen heitikből, vagyis szinonimákból, amelyeket egy udvari költőnek fejből kellett tudnia. A költemény így két tananyagot oktat egyszerre: a rúnákat és a költői szókincset. Iskolai segédkönyv ez, a latin glosszák pedig egyértelműen kolostori tanterembe helyezik, nem pogány rituális környezetbe.

Az ogham változata

Az oghamhoz nem kapcsolódik rúnaköltemény, helyette azonban valami sok szempontból értékesebbel rendelkezik: három független kenning-listával. Ezek a Bríatharogaimok, amelyeket Morann mac Moínnak, Mac ind Ócnak és Cú Chulainnek tulajdonítanak.

Mindegyik lista egy-egy kétszavas kifejezést rendel az ábécé minden betűjéhez. Mivel a három jegyzék egymástól függetlenül keletkezett, az egyezésük valódi bizonyító erővel bír, amire egyetlen magányos forrás sosem lenne képes. Ahol mindhárom kipirult arcot ír le, ott a betű vörösséget jelent; ahol mindhárom a félelmet említi, ott rettegést.

Pontosan ezen az úton cáfolták meg a modern kutatók az ogham faábécé elméletét. A középkori glosszátorok minden betűhöz fát rendeltek; a kenningek viszont gyakran fémöntvényt, mezőt, szövőszék rudat vagy ként írnak le helyette. Ahol pedig a középkori magyarázat mindhárom listának ellentmond, ott a faértelmezés a későbbi betoldás.

A germán hagyományban nincs ehhez hasonló összevetési lehetőség, mert ott nyelvenként és rúnánként sosem áll rendelkezésre egynél több független forrás.

Hogyan érdemes használni őket?

Mindebből három gyakorlati szabály következik.

Mindig a hagyományt idézd, ne pusztán a jelentést. Az az állítás, hogy „a Kenaz megvilágosodást jelent”, puszta feltevés. Az a megfogalmazás, hogy „az óangol költemény fáklyának nevezi, mindkét északi költemény viszont fekélynek”, pontos leírás. A második jóval hasznosabb, és nem hosszabb az elsőnél.

Az egyezést tekintsd bizonyítéknak, az eltérést információnak. Ahol a független hagyományok egybeesnek, ott az értelmezés szilárd. Ahol szétválnak, ott valami már a feljegyzés idejére elveszett.

Ne várj tőlük mágiát. E versek szarvasmarháról, jégesőről, hajókról, pajzsokról, fejőedényekről, méhekről, salakról, sebekről, becsületről, időjárásról és a sírról szólnak. A rúnaköltemények egyetlen dologról nem szólnak következetesen: az okkultizmusról.