Fé

Ami túlélte a lecsökkentést

A Fé az egyik legkevésbé megváltozott rúna a sorban. Amikor a 24 betűs Idősebb Futharkot tizenhat jelre csökkentették, ez a betű megőrizte formáját, helyét és hangértékét; a neve mindössze egyetlen szótagot veszített.

A jelre azonban több feladat hárult. A Fiatalabb Futharkban ugyanaz a rúna jelöli az /f/ és a /v/ hangot is, mivel az írásrendszer már nem tett különbséget zöngés és zöngétlen mássalhangzók között. A kőfaragó, aki a hafa (birtokolni) és hafn (kikötő) szavakat rótta, ugyanazt a jelet használta két eltérő hangra, és a szövegkörnyezetre bízta a megkülönböztetést.

A valódi érdekesség tehát nem magában a betűben rejlik, hanem abban, hogyan értelmezte a viking kor társadalma ezt a fogalmat.

A jószágtól a mért ezüstig

Az ősgermán fehu jószágot, szarvasmarhát jelentett. A vert pénz nélküli gazdaságban a lábasjószág volt az érték legfőbb mérője. A viking korra ez gyökeresen megváltozott.

A skandináv gazdaság mérlegen mért ezüstre épült, nem pedig megszámolt érmékre. A leletek szerte Skandináviában vágott ezüstöt tartalmaznak: karpereceket, rudakat és érméket, amelyeket szándékosan darabokra vágtak a mérlegeléshez. Iszlám dirhamok érkeztek a Volgán hatalmas mennyiségben; a gotlandi Spillings-kincs, amelyet 870 körül ástak el, több mint 14 000 érmét rejt, javarészt arab eredetűeket.

Az óészaki fé együtt változott a gazdasággal. Megőrizte a jószág jelentést, de közvetlenül a pénz megnevezésévé is vált; a két értelem egymás mellett élt a szóban. A modern angol fee szó ebből a gyökből ered, akárcsak a norvég fe és a német Vieh.

Mindkét rúnavers a pénzbeli értékre utal, nem pedig a haszonállatra.

Viszály a rokonok között

Ezzel a sorral kezdődik mindkét óészaki vers, és érdemes szó szerint venni, nem csupán erkölcsi tanmeseként.

Frænda róg, viszály a rokonok között. A skandináv öröklési jog megosztotta a vagyont: a hagyaték eloszlott az örökösök között, ahelyett hogy egyben szállt volna az elsőszülött fiúra. A sagák nagyrészt az ilyen vagyoni osztozkodások következményeiről szólnak. A Njál-saga vérdíjakra és tartozásokra épül; az Egil-saga középpontjában egy elhúzódó és kíméletlen örökségi per áll. A vérbosszúk Izlandon legtöbbször tulajdoni vitákból fakadtak.

A norvég versszak hozzáfűzi második sorát: a farkas az erdőben nevelkedik. Ebben a versben a kapcsolat elsősorban formai jellegű (róge rímel a skóge szóval). A hagyomány mégis azonos irányba mutatónak látja a két sort: az, ami elpusztít, csendben növekszik ott, ahová nem figyelsz.

Az izlandi versszak elhagyja a farkast, és két skald kenninget ad az aranyra: a dagály tüze és a kígyó ösvénye. Ezek a skald költészet klasszikus körülírásai, amelyek a sárkányok őrizte kincsekre utalnak, leginkább Fáfnir kincsére a Völsunga-mondakörben.

A latin glossza

Az izlandi rúnavers egy olyan egyedülálló vonást tartalmaz, amely felett könnyű elsiklani.

Minden versszak két szóval zárul: a rúnanév latin nyelvű magyarázatával és az uralkodó óészaki költői megnevezésével. Itt ez a aurum fylkir: arany és fylkir, hadvezér vagy fejedelem.

A tizenhat versszak tizenhat különböző szót használ a fejedelemre: fylkir, vísi, þengill, oddviti, ræsir, konungr, hildingr, niflungr, jöfurr, allvaldr, siklingr, tiggi, buðlungr, mildingr, lofðungr, ynglingr. A skald költészet gazdag készletet követelt meg az ilyen heiti szavakból, és a költemény kettős oktatási célt szolgált: tanította a rúnákat és átadta az udvari költő számára elengedhetetlen szókincset.

Ez rávilágít a szövegek gyakorlati céljára: iskolai tananyagok voltak.

A viking kori feliratokban

Betűként a rúna mindenütt jelen van. Maga a fé szó számos olyan rúnakövön felbukkan, amely örökséggel és kifizetésekkel foglalkozik, pontosan azokban az összefüggésekben, amelyeket a versek leírnak.

Szemléletes példát jelentenek a vagyonszerzés céljából külföldre távozott férfiak emlékére emelt kövek. Több svéd kő állít emléket Ingvar keleti hadjáratában részt vevőknek, egy upplandi csoport pedig a danagæld-et említi (azt az adót, amelyet Anglia fizetett a skandináv seregek elhárítására). Egy yttergärde-i kő feljegyzi, hogy Ulf háromszor vett fel zsoldot Angliában, három különböző vezér alatt. Ez egy olyan emlékjel, ahol a megszerzett gazdagság jelenti az emlékezés közvetlen okát.

A rúnaértelmezésben

A Fiatalabb Futharkkal dolgozó modern rúnaolvasók szinte mindig az Idősebb Futharkból veszik át a jelentéseket. A Fé esetében ez az átvétel zökkenőmentes: ugyanarról a rúnáról van szó ugyanazzal a névvel.

A két északi vers azonban észrevehetően sötétebb alaphangot ad hozzá. Az Idősebb Futhark óangol versszaka vigasznak nevezi a gazdagságot mindenki számára a megosztás feltételével. A skandináv versek nem kínálnak vigaszt: mindkettő viszálykodó családokkal indít.

A Fiatalabb Futhark felől nézve a Fé kevésbé magáról a javak birtoklásáról szól, sokkal inkább arról a feszültségről, amit ez a birtoklás felszínre hoz. Felbukkan örökséggel, családi pénzzel vagy elosztandó váratlan nyereséggel kapcsolatos kérdésekben. A lényegi kérdés nem az, hogy megérkezik-e a pénz, hanem hogy ki tart még rá igényt.

A viking korból nincsenek bizonyítékok a rúnák jóslási célú húzására; a tizenhat jelből álló készlet emlékező, jogi és kereskedelmi célokat szolgált. A Fé ilyen módon való értelmezése egy modern gyakorlat egy ősi szókinccsel.