Kínai iskolák

Baguazhang, a Változások Könyve mozgásban

A tizenkilencedik századi Pekingben egy palotai eunuch olyan harcművészetet tanított, amely nem ismert merev állásokat és egyenes vonalakat. Gyakorlói körben lépkednek, míg maga a járás válik technikává, nyolc alapvető tenyérváltása pedig a nyolc trigramnak felel meg: az elméletet nem leírták, hanem mozgásban jelenítették meg.

12
ág és alapelem
12
mester
8
anyatenyér

Az ágak és alapelemek

Dong Haichuan minden tanítványt másképp oktatott, ahhoz igazodva, amit már eleve tudtak, így a művészet már egyetlen nemzedék alatt különálló stílusokra bomlott. Íme a fő irányvonalak és a közös alapgyakorlatok.

🌀

Köralakú járás

Kína 19. századtól

Mindennek az alapja. A gyakorló folyamatosan körben lépked, felsőtestét a kör közepe felé fordítva, s a lépésritmus megtörése nélkül vált irányt. A kezdők gyakran hónapokig semmi mást nem gyakorolnak, és a haladó edzés javát is maga a járás teszi ki.

🖐️

A nyolc anyatenyér

Kína 19. század

Nyolc alapvető tartás vagy tenyérváltás, egy-egy az egyes trigramoknak megfeleltetve, amelyekből az egész rendszer kibomlik. Bár a különféle stílusok eltérnek az elnevezésekben és a sorrendben, a nyolc tenyér és a nyolc trigram közvetlen kapcsolata mindegyikben közös.

🔢

A hatvannégy tenyér

Kína 19–20. század

A nyolc tenyérváltás és a nyolc variáció kombinációja hatvannégy technikát eredményez, amelyek pontosan megfelelnek a hatvannégy hexagramnak. Gao Yisheng rendszere ezt nyíltan formalizálta: a körkörös, Ég előtti tenyérformákat hatvannégy egyenes vonalú, Ég utáni harci alkalmazással párosította.

🦅

Yin-stílus

Peking az 1860-as évektől

Yin Fu vonala, amelyet a laposabb ökörnyelv-tenyér, az éles ütőmozdulatok és a gyors lábmunka jellemez. Yin Fu a Tiltott Város testőreként szolgált, stílusa pedig megőrizte azt a közvetlen keménységet, amelyet a későbbi ágak feloldottak.

🐉

Cheng-stílus

Peking az 1870-es évektől

Cheng Tinghua ága, amely ma a legelterjedtebb: sárkánykarom-tenyértartást alkalmaz, a hangsúlyt pedig a dobásokra, a csavarásokra és a szüntelen átmenetekre helyezi. Cheng mestersége szerint szemüvegkészítő volt, és széles körben tanított a palota falain kívül.

🌿

Liang-stílus

Peking az 1870-es évektől

Liang Zhenpu Dong legfiatalabb tanítványa volt, vonala pedig több idősebb társa tanítását is megőrizte. Rendszerezett tananyagáról ismert, és számos meghatározó huszadik századi pekingi oktatót nevelt ki.

📏

Gao-stílus

Tiencsin 20. század eleje

Gao Yisheng a Cheng-örökséget kétszintű rendszerré szervezte át: körkörös, Ég előtti tenyérgyakorlatok a test formálására, valamint hatvannégy egyenes vonalú, Ég utáni technika a küzdelemre. Széles körben gyakorolják Tiencsinben, Tajvanon és a nyugati országokban.

🧘

A belső harcművészetek családja

Kína 19. század végétől

A Baguazhang, a Xingyiquan és a Taijiquan a belső harcművészetek (neijia) közös csoportját alkotja, osztozva a szándék, a felszabadult erő és az egésztestes egység elvein. A pekingi Bagua- és Xingyi-mesterek szövetséget kötöttek: elkerülték a versengést, és kölcsönösen oktatták egymás tanítványait.

⚔️

A fegyverek

Kína 19. századtól

A stílusra jellemző szarvasagancskések, valamint az egyenes kard, a szablya, a lándzsa és a túlméretezett bagua-szablya. A fegyveres gyakorlás ugyanazt a körkörös lépésmintát követi, a szarvasagancskések pedig közvetlenül a tenyérváltások mozgását viszik tovább.

🌬️

Álló- és légzőgyakorlatok

Kína 19. századtól

Az álló meditációs tartások és a légzésmódszerek képezik a körjárás alapját; számos hagyományvonal hídnak tekinti őket a harcművészet és a daoista önművelés között. A belső alkímiával való érintkezés valós, de mértéke oktatónként jelentősen eltér.

🛕

A daoista körjárás kérdése

Kína vitatott

A hagyomány szerint Dong Haichuan hegyekben élő daoista remetéktől tanulta a köralakú járást, és a szertartásos körüljárás valóban létezik a daoizmusban. A történelmi kapcsolat valószínű, ám bizonyítatlan, s máig a stílus eredetének legfőbb nyitott kérdése marad.

🏅

Verseny-baguazhang

Kína és a nemzetközi tér az 1950-es évektől

A modern wushu-versenyekre kifejlesztett egységesített formagyakorlatok a rugalmasságot, a sebességet és a látványt helyezik előtérbe. Megőrzik a jellegzetes alakzatokat, de jórészt mellőzik a harci alkalmazást; a nagyközönség ma leginkább ebben a formában találkozik a művészettel.

A mesterek

Az alapító, az első nemzedék, amely névvel ellátott stílusokká formálta tanítását, valamint a huszadik századi mesterek, akik lejegyezték és elterjesztették Kína határain túl.

Dong Haichuan

c. 1797–1882 Hebei és Peking

Az alapító, aki eunuchként szolgált egy Qing-herceg udvartartásában, és csak a hatvanas éveiben kezdett nyilvánosan tanítani Pekingben. Minden tanítványát a meglévő képességeihez igazodva oktatta, ami miatt a művészet szinte azonnal különféle stílusokra bomlott.

Yin Fu

1840–1909 Peking

Dong legkorábbi jeles tanítványa, egykori vándorárus, aki a császári palota testőre lett, és a források szerint az özvegy anyacsászárné udvartartását is oktatta. Stílusa a legélesebb és leginkább ütésközpontú a fő irányzatok közül.

Cheng Tinghua

1848–1900 Peking

Szemüvegkészítő mester, aki Dong legtermékenyebb tanítójává vált, és megalapította a legelterjedtebb ágat. A bokszerlázadás idején német katonák lőtték le Pekingben, ami tragikus hirtelenséggel zárta le a stílus első nemzedékét.

Liang Zhenpu

1863–1932 Peking

Dong legfiatalabb tanítványa, aki az alapító halála után az idősebb társaitól tanult tovább, így szokatlanul gazdag tananyagot őrzött meg. Tanítványai meghatározó szerepet játszottak a pekingi Baguazhang huszadik századi formálásában.

Shi Jidong

1837–1909 Peking

Nyeregkészítő és tekintélyes rangidős tanítvány, akinek vonala jellegzetes lábmunkájáról, valamint a követői által megőrzött, oszlopos edzésmódszerekről ismert.

Song Changrong

1840-es–1900-as évek Peking

Foglalkozása után „Virágosvászon Songként” ismerték; a legkorábbi tanítványok közé tartozott, s ága olyan tenyértechnikákat őrzött meg, amelyek érezhetően eltérnek a Yin és Cheng fősodortól.

Gao Yisheng

1866–1951 Tiencsin

A tanultakat Ég előtti és Ég utáni rendszerbe szervezte át, megalkotva a stílus legvilágosabb, hatvannégy technikára épülő szerkezetét. Tananyaga széles körben elterjedt, és ma is meghatározó Tajvanon, valamint Nyugaton.

Sun Lutang

1860–1933 Hebei

Mesteri szintre emelte a Xingyit, a Baguát és a Taijit, és mindháromról alapvető könyveket jelentetett meg, azzal érvelve, hogy közös belső alapelvre épülnek. Írásai hozták létre a belső harcművészetek modern kategóriáját.

Cheng Youlong

1875–1928 Peking

Cheng Tinghua fia és apja rendszerének kulcsfontosságú továbbadója, aki aktív tagja volt a pekingi harcművész közösségnek a köztársasági korszakban, amikor a rendszereket átszervezték és nyomtatásban kiadták.

Fu Zhensong

1872–1953 Kanton

Az 1920-as években délre küldött öt északi mester egyike, aki sajátos Bagua-vonalat alapított Kantonban, s azt a Taijival és a Xingyivel ötvözte olyan rendszerré, amelyet családja ma is továbbad.

Jiang Rongqiao

1891–1974 Hebei

A köztársasági korszak termékeny szerzője, aki szintetizált Bagua-tananyagot dolgozott ki; ez vált a későbbi egységesített formák alapjává. Könyvei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a művészet a zárt családi hagyományvonalakon kívül is taníthatóvá váljon.

Wang Shujin

1904–1981 Tajvan és Japán

A Baguát és a Xingyit Tajvanra, majd Japánba vitte, ahol széles körben oktatott. Az elsők közé tartozott, akik komolyan tanítottak nem kínai diákokat, és az egyik legfőbb közvetítő volt a stílus nyugati elterjedésében.

Egyenes vonalak nélküli művészet

A Baguazhang a kínai harcművészetek legkönnyebben felismerhető ága, mivel gyakorlói az edzésidő nagy részében körben járnak. A tanítvány egy néhány lépés átmérőjű kör peremén lépked, felsőtestét a kör közepe felé fordítva, karjait meghatározott tartásban rögzítve, s időközönként irányt vált anélkül, hogy megtörné a lépések ritmusát. A kezdők gyakran hónapokig semmi mást nem csinálnak.

Ennek oka nem az állóképesség növelése. A folyamatos körjárás sajátos kapcsolatot épít ki a lábfejek, a csípő és a gerinc között: a test szüntelenül fordulásban van, és soha nem áll szembe mereven. Ebből az alapból következik a művészet meghatározó taktikája: ahelyett hogy szemből ütközne a támadó erővel, a gyakorló kikerüli azt, és olyan szögből érkezik meg, ahonnan az ellenfél testtartása és egyensúlya már eleve megbomlott.

A név jelentése: nyolc trigram tenyér, és ez nem puszta díszítés. A nyolc alapvető tenyérváltás, amelyeket általában anyatenyereknek neveznek, a nyolc trigramnak felel meg. Ezek és a nyolc variáció kombinációja hatvannégy technikát eredményez, párhuzamban a hatvannégy hexagrammal. A Változások Könyvének elmélete itt nem elvont kommentárként, hanem konkrét edzésprogramként van jelen.

Dong Haichuan

A művészet története hirtelen, egyetlen emberrel veszi kezdetét a tizenkilencedik századi Pekingben. Dong Haichuan Hebei tartományból származott, eunuchként szolgált egy Qing-herceg udvartartásában, és csak a hatvanas éveiben kezdett nyilvánosan tanítani. Ezt megelőző életéről kevés a megbízható feljegyzés, a legendák száma viszont annál bőségesebb.

A legelterjedtebb hagyomány szerint déli hegyekben élő daoista remetéktől tanulta a köralakú lépésgyakorlatot. A szakrális körüljárás valóban létezik a daoista rítusokban, így a történet nem alaptalan, ám független bizonyíték nem támasztja alá, a kérdés pedig nyitott marad. Ami bizonyos: előtte nem jegyeztek fel hozzá hasonló harcművészetet, Dong pedig körülbelül 1860-tól 1882-ben bekövetkezett haláláig tanított Pekingben.

Oktatási módszere magyarázza a stílus azonnali ágakra bomlását. Dong olyan tanítványokat fogadott, akik már komoly harcművészeti tapasztalattal rendelkeztek, és mindegyiküknek megmutatta, hogyan alkalmazzák a körjárást és a tenyérváltásokat a már meglévő tudásukra. Az ütőtechnikák felől érkező Yin Fu éles, szúró-ütő stílust hozott létre; a birkózó hátterű Cheng Tinghua dobásokkal és csavarásokkal teli rendszert alkotott. Egyetlen nemzedék leforgása alatt különálló iskolák jöttek létre egyetlen zárt rendszer helyett, mégpedig tudatos döntés eredményeként.

Az irányzatok

A Yin Fu által megalapozott Yin-stílus lapos ökörnyelv-tenyértartást, gyors lábmunkát és közvetlen, éles ütéseket használ. Yin a Tiltott Várost őrizte, s a hagyomány szerint a császári udvartartáson belül is oktatott.

A Cheng Tinghuától eredő Cheng-stílus ma a legelterjedtebb. Sárkánykarom-tenyértartást alkalmaz, előnyben részesítve a dobásokat, a végtagok lefogását és csavarását, valamint a folyamatos átmeneteket. Cheng a palota falain kívül, nyíltan tanított, ami nagyban hozzájárult ága elterjedéséhez. 1900-ban, a bokszerlázadás idején halt meg, amikor német katonák lelőtték Peking utcáin.

A Liang-stílus, amelyet Dong legfiatalabb tanítványa, Liang Zhenpu hozott létre, szokatlanul széleskörű tananyagot őrzött meg, mivel Liang az alapító halála után is tanult idősebb társaitól. A Shi- és a Song-stílus szintén megőrzött egyedi tenyér- és lépésmódszereket. A tiencsini Gao Yisheng által kidolgozott Gao-stílus kétszintű szerkezetbe rendezte a Cheng-örökséget: körkörös, Ég előtti tenyérformák a test megedzésére, és hatvannégy egyenes vonalú, Ég utáni tenyérforma a küzdelmi alkalmazásra. Ez a legtisztább megfeleltetés a hexagramok és a testi technikák között, amelyet a művészet valaha létrehozott.

A belső harcművészetek

A huszadik század elejére a Baguazhangot a Xingyiquan és a Taijiquan mellett a belső harcművészetek (neijia) közé sorolták. Ez a kategória nagyrészt Sun Lutangnak köszönhető, aki mindhárom ágat elsajátította, és mindegyikről mértékadó könyveket publikált. Fő érve szerint a három stílus egyetlen közös alapelven osztozik más-más formában: az erő a teljes test összehangolt egységéből és a szándékból fakad, nem pedig elszigetelt izommunkából.

A pekingi Bagua- és Xingyi-gyakorlók ennél is tovább mentek, és szövetséget kötöttek: megállapodtak, hogy nem versengenek egymással, és átküldik tanítványaikat a másik iskolába. Harcászatilag szinte egymás ellentétei, hiszen a Xingyi egyenes vonalban tör előre, míg a Bagua körkörösen kitér, a mesterek azonban régóta egyazon képzés egymást kiegészítő két feleként tekintenek rájuk.

Mit tesznek valójában a trigramok?

Érdemes pontosan megvizsgálni, mennyi tényleges szerepe van az elméletnek a gyakorlatban. A nyolc tenyér és a nyolc trigram megfeleltetése minden stílusban jelen van, a hatvannégy technikából álló szerkezet pedig a Gao-stílusban teljesen világos. Az egyes tenyérformák az adott trigram sajátosságait hordozzák: a Kan trigramhoz rendelt mozdulat úgy áramlik, mint a víz, a Genhez kapcsolódó pedig úgy szilárdul meg, mint a hegy.

Hogy a trigramok hozzárendelése megelőzte-e a harci technikákat, vagy csupán utólag illesztették rájuk, máig vitatott, a tárgyilagos válasz pedig az, hogy az első nemzedék szinte semmit sem hagyott hátra írásban. Annyi bizonyos, hogy a kört járó és a tenyérváltásokat fűző Baguazhang-gyakorló a szüntelen átalakulás kozmológiáját testesíti meg ahelyett, hogy könyvekből olvasna róla. A Változások Könyve megannyi értelmezése közül ez az egyetlen, ahol maga a gyakorló teste fejezi ki a gondolatmenetet.

A művészet jelene

A Baguazhang ma három, egymást részben fedő formában él tovább. A hagyományos családi vonalakon zajló oktatás fennmaradt Pekingben, Tiencsinben, Tajvanon és az emigrációban, a küzdelmi módszereket pedig jórészt érintetlenül megőrizték ott, ahol a tanítók erre külön gondot fordítottak. A modern wushu-versenyekre kidolgozott egységesített gyakorlatok megtartják a külső formákat, de félreteszik a harci alkalmazást. Emellett jelentős egészségmegőrző gyakorlat alakult ki kizárólag a körjárás és az álló meditáció köré, arra a józan felismerésre építve, hogy a körben járás rendkívül jótékony hatással van az emberi szervezetre, függetlenül annak harci céljaitól.

Gyakran ismételt kérdések

Az összes I Csing-iskola

Legújabb bejegyzések

Fedezd fel a tarot kártyák ősi bölcsességét, és tárd fel spirituális utad rejtélyeit. Blogunk a tarot olvasás gazdag szimbolikájának, jelentéseinek és gyakorlati alkalmazásainak megértésének kapuja.