Þurs

Mi volt a þurs

A turszok (þursar) és jötunnök (jötnar) az északi kozmológiában az istenekkel szemben álló őserejű hatalmak, és semmiképpen sem csupán nagy termetű emberek. A külvilághoz tartoznak: Útgarðrhoz, a bekerített telepen túli térhez, szemben Miðgarðrral, a védett középponttal. Ez a térbeli megkülönböztetés az északi világkép alapvető szervezőelve.

Ez a rúnának rendkívül pontos jelleget kölcsönöz. A þurs nem morális értelemben gonosz: ő az, ami ott kint van, erősebb nálad, és nincsenek kötelezettségei veled szemben. Az északiak minden társadalmi mechanizmusa (rokonság, eskü, vérdíj, vendégjog) kizárólag a kerítésen belül érvényesül, és azon túlra nem ér el.

Mindkét vers megőrzi ezt az ellenségességet. A norvég szerint az óriás kvinna kvillu-t okoz, betegséget vagy kínt a nőknek. Az izlandi ezt kvenna kvöl-ként ismétli, asszonyok kínjaként, hozzátéve a sziklalakót és az óriásnő férjét.

Asszonyok kínja

Mindkét vers ugyanahhoz a képzettársításhoz nyúl, és érdemes józanul szemügyre venni, mit jelentett ez a legvalószínűbben.

A legkézenfekvőbb értelmezés a terhesség és szülés körüli súlyos betegségekre és szövődményekre utal, amelyek abban a korban számtalan nő életét követelték orvosi magyarázat nélkül. A láthatatlan ok ellenséges külső erőnek való tulajdonítása természetes magyarázat volt egy olyan társadalomban, amely nem ismerte a kórokozókat.

Létezik egy rokon és jól dokumentált hagyomány a későbbi északi és angolszász forrásokban, ahol a betegséget általában kívülről jövő támadásként értelmezték (tündérlövés, ellenséges lény behatolása), a gyógyulás pedig a támadó elűzését jelentette a test közvetlen kezelése helyett. A két rúnavers e gondolkodásmód sűrített tükröződése.

A modern olvasónak ezt a betegségekről vallott történelmi hiedelemként kell tekintenie, nem pedig a nőkről szóló értékítéletként.

Az egyetlen rúna igazolt mágikus használattal

Ez az, ami igazán megkülönbözteti a Þurst az Elder Futhark-béli elődjétől, és ritkaságnak számít a teljes forrásanyagban.

A Verses Edda Skírnismál című énekének 36. strófájában Skírnir azzal fenyegeti meg Gerðrt, hogy kényszerítse a Freyrrel való házasságra. Kijelenti, hogy þurs rúnát vés neki és hozzá három másik pálcát: bujaságot, dühöngést és elviselhetetlen vágyat, hozzátéve, hogy ugyanolyan könnyen lekaparhatja őket, mint ahogyan felvéste. Ez egy név szerint említett rúna, amelyet átokként alkalmaznak egy irodalmi szövegben, kifejezetten megjelölt hatással.

A Buslubæn, egy átokvers a kései Bósa sagában, egy olyan rúnasorozattal zárul, amelyet az olvasónak meg kell fejtenie, és ugyanebből a rúnaátok-hagyományból fakad.

Mindkét forrás irodalmi jellegű és kései (13. századi és későbbi), így nem nyújtanak közvetlen bizonyítékot a viking kor mindennapi gyakorlatára. Azt azonban bizonyítják, hogy a középkori izlandiak hittek abban, hogy egy bizonyos rúnát célzott kár okozására lehet vésni, és hogy ez a rúna éppen ez volt.

Ez világosan dokumentált történelmi tény, és lényegesen több, mint ami a sor bármely más betűjéről fennmaradt.

A kirakásban

A Þurs a kirakásban olyan ellenséges erőként jelenik meg, amellyel nem lehet tárgyalni.

Míg az Elder Futhark Thurisaz rúnája értelmezhető védelmező tövisként (az angol felfogás), az északi hagyomány nem kínál ilyen enyhítést. Mindkét vers olyan erőt ír le, amely szenvedést hoz. A tizenhatos sorban ez a kerítésen kívülről érkező veszély rúnája: betegség, agresszív ellenfél vagy idegen akarat által irányított körülmények.

A Skírnismál-béli használat egy második, kényelmetlen dimenziót hoz be: a kényszert. A rúna a forrásokban mások beleegyezésének kicsikarására szolgáló eszközként jelenik meg. Egy kirakásban ez olyan nyomásra utal, amelyet valaki elszenved, vagy amelyet maga a kérdező gyakorol, amit a párkapcsolati kérdéseknél feltétlenül nyíltan meg kell nevezni.

Fordított jelentést itt nem adunk meg. A rúnák megfordítása egy modern konvenció, amely az Elder Futhark köré épült; a Younger Futhark történelmi forrásai semmilyen alapot nem adnak ennek kiterjesztésére erre a tizenhat jelre.

Betűként

A Þurs mindkét fogközi réshangot fedte: a zöngétlen th hangot a thin szóban és a zöngés th hangot a this szóban. Az óészaki nyelv a kiejtésben megkülönböztette őket; a rúnairás grafikusan nem tett különbséget köztük.

A betű utóélete hosszabbnak bizonyult, mint magáé a rúnairásé. A latin ábécére áttérő angolszász és északi írnokok megőrizték mint þ, és az izlandi nyelv ma is használja a világ egyetlen élő nyelveként.