ᚘ

Ifín

eredetileg a P betű; később tövis vagy egres

Egy adott célra létrehozott, majd ettől a feladattól megfosztott dolog

Az ogham betűk Unicode-ban, balról jobbra elrendezve láthatók. Az állóköveken a betűk lentről felfelé futnak az élen, így ez a sor inkább a kényelmet szolgálja, nem hasonmás kiadás.

Sound
io eredetileg /p/; később az io kettőshangzó
Pozíció
24
Group
A forfeda
Root meaning
a latin pinus (fenyő vagy tövis) szóból: innen eredeti elnevezése, a Pín
Medieval tree gloss
egres (ráerőltetve, miután a betűt átnevezték)
Unicode
U+1698
Időzítés
Felváltva; idejétmúlt
Igen / Nem
A szerep megváltozott

Álló

  • kölcsönzött hang
  • újraosztott szerep
  • elavulás
  • tövis
  • ami szükséges volt, majd feleslegessé vált
  • helyettesítés
  • jövevény

In the rune poems

milsem fedo

a fák legédesebbike: ugyanaz a kifejezés, amelyet a Coll kapott, ami jól mutatja, mennyire bizonytalanok a forfeda-kenningek

Bríatharogam Morainn mac Moín · Ifín
a kéziratos olvasatok ennél a betűnél bizonytalanok

nem maradt fenn megbízható második kenning

Bríatharogam Maic ind Óc · Ifín

Az ír nyelvben nem volt P

Ez az a tény, amelynek megoldására a betű létrejött, és ez a helyzet meglehetősen különös.

Az indoeurópai alapnyelvi *p hang teljesen kiveszett a kelta nyelvekből: eltűnt, és semmi sem maradt a helyén. A latin pater szónak az óír athair, a latin piscis szónak pedig az ír íasc felel meg. A szókezdő mássalhangzó egyszerűen nyomtalanul eltűnt.

Így az archaikus ír nyelvben egyáltalán nem létezett /p/ fonéma, következésképpen a húszbetűs ábécének sem volt szüksége P betűre, és nem is rendelkezett vele. Az ír nyelv lejegyzéséhez ez semmiféle hiányosságot nem jelentett.

Aztán megérkezett a kereszténység, vele együtt pedig a latin nyelv: Patricius, pascha, popul, pennit. Olyan, P betűt tartalmazó szavak, amelyek állandó használatban voltak, ám amelyeket az ábécével fizikailag képtelenség volt leírni.

Így hát megalkottak egy betűt. A latin pinus (fenyő vagy tövis) szó után a Pín nevet kapta; ezt az elnevezést akrofonikusan választották, mivel azzal a hanggal kezdődik, amelyet a betűnek hordoznia kellett. Egy kölcsönzött szó, amely egy kölcsönzött hangot nevezett meg.

Aztán elvették

Ami ezután történt, az az ogham kéziratos történetének legtöbbet eláruló epizódja.

A középkori másolók azt akarták, hogy a forfeda egy rendezett ötödik aicme-t alkosson, amely a negyediket tükrözi: öt betűt, csupa magánhangzót, amelyek megfelelnek a magánhangzók sorának. A valóságban a forfeda egyáltalán nem ilyen volt, hanem mássalhangzók és kettőshangzók vegyes gyűjteménye, amelyet eseti jelleggel, gyakorlati igények hívtak életre.

Ahelyett, hogy elfogadták volna ezt a rendezetlenséget, a másolók újraosztották a szerepüket. Az Ébad, amely a valódi köveken a /k/ hangot jelölte, ea lett. A Pínt pedig, amely kizárólag a P leírására létezett, megfosztották ettől az értéktől, az io kettőshangzót rendelték hozzá, és átkeresztelték Ifín névre.

Az ábécé megoldott egy valós problémát, majd a szimmetria kedvéért visszavonta a megoldást.

Így ismét P nélkül maradt. Ezért egy újabb betűt kellett kitalálni az éppen semlegesített helyére: a Peith betűt, amely a Beithe módosított változata volt, és a beithe bog, vagyis puha nyír nevet kapta.

Ez a folyamat (szükséglet, megoldás, rendszerezés, ugyanaz a szükséglet, második megoldás) adja a legtisztább képet arról, mit tett a kéziratos hagyomány ezzel az ábécével. A szimmetria többet számított a funkciónál, mivel addigra már senki sem használta az ábécét arra, hogy bármit leírjon vele.

Az egres

Az új névvel és új hangértékkel felruházott Ifín mellé egy fára is szükség volt, így az egrest rendelték hozzá, amely az ispín vagy hasonló alakokban fordult elő.

Az indoklás vélhetően hangtani, és nem jelentéstani természetű: az Ifín és az ispín elég közel áll egymáshoz ahhoz, hogy felidézzék a másikat. Ez egy etimológiát helyettesítő szójáték.

A kenningek ennek megfelelően bizonytalanok. A leggyakrabban kapcsolt kifejezés, a milsem fedo (a fák legédesebbike) ugyanaz a fordulat, amelyet a Bríatharogaim a mogyorófának, a Coll betűnek ad. Vagy átcsúszott egyikről a másikra, vagy egy másoló töltötte ki a hiányt egy olyan kifejezéssel, amely már szerepelt a rendszerben.

Ezt a kettőzést érdemes megjegyezni azért, amit általánosságban elárul a forfedáról. Ezek a betűk nem rendelkeznek azzal a háromszoros, független kenninghagyománnyal, mint az elsődleges húsz betű. Kenningjeik töredékesek, ellentmondásosak, és olykor máshonnan kölcsönzöttek, mivel soha nem képezték részét annak az emlékeztető rendszernek, amelyre a Bríatharogaim épült.

Az értelmezésben

Itt nincs szilárd hagyományos jelentés, és aki magabiztos értelmezést kínál, az pusztán maga szerkeszti azt.

Amit a betű története alátámaszt, az szokatlanul konkrét és érdemes használni: valami, amit valós szükségletre hoztak létre, majd elvonták ettől a feladattól. Az Ifín egy működő megoldás volt, amelyet olyan okokból vontak ki a használatból, amelyeknek semmi közük nem volt a hasznosságához, majd egy második megoldással pótolták, amely pontosan ugyanezt tette.

Egy kirakásban ez olyan szerepként értelmezhető, amelyet valaki más rend iránti vágya miatt definiáltak újra, vagy olyan személyként, illetve egyezségként, amelyet még működőképes állapotban állítottak félre. Valós, gyakori helyzet ez, és az ábécé egyetlen más betűje sem írja le.

A pinus szóból eredő tövis másodlagos olvasatként alkalmazható, az egres pedig akkor használható, ha a középkori rétegre van szükség. Mindkettőnél érdemes tisztázni a forrást.

Questions to sit with

  • Mi működött jól, amit aztán olyan okokból osztottak újra, amelyek függetlenek voltak a hasznosságától?
  • Vajon valamit a hasznosság rovására próbálnak rendszerezni?
  • Eltávolították a P hangot, aztán kénytelenek voltak egy másikat kitalálni. Mi az, amit éppen visszavonni készülsz, holott hamarosan ismét szükséged lesz rá?

Gyakran ismételt kérdések

Mivel az ír nyelv teljesen elveszítette ezt a hangot. Az indoeurópai alapnyelvi *p eltűnt a kelta nyelvekben (a latin pater az óír athair, a piscis pedig az íasc szónak felel meg), így az archaikus írben nem volt /p/, a húszbetűs ábécének pedig nem volt rá szüksége. A kereszténység azonban olyan latin szavakat hozott magával, mint a Patricius és a pascha, amelyeket nem lehetett leírni.

Mivel a középkori másolók azt akarták, hogy a forfeda egy rendezett ötödik aicme-t alkosson öt magánhangzóból, leképezve a magánhangzók sorát. Ennek megfelelően átszervezték a betűket: a Pín elveszítette a /p/ hangértéket, megkapta az io kettőshangzót, és átnevezték. A szimmetriát előnyben részesítették a használhatósággal szemben.

Egy további betűt kellett megalkotni a most semlegesített helyére: a Peith betűt, a Beithe módosított változatát, amelyet beithe bognak, puha nyírnek hívtak. Ez a sorrend (szükséglet, megoldás, rendszerezés, ugyanaz a szükséglet, második megoldás) pontosan mutatja, mit tett a kéziratos hagyomány, hiszen addigra már senki sem használt írásra az ábécét.

Vélhetően inkább szójáték, mintsem valódi etimológia alapján: az Ifín és az ispín elég közel áll egymáshoz ahhoz, hogy kölcsönösen felidézzék egymást. Kenningjei ennek megfelelően bizonytalanok, a leggyakrabban hozzá kapcsolt fordulat, a milsem fedo (a fák legédesebbike) pedig ugyanaz, amelyet a Bríatharogaim a Collhoz, a mogyorófához rendel.

Nem maradt fenn szilárd hagyományos jelentés, így minden értelmezés utólagos konstrukció. Amit a betű története alátámaszt, az rendkívül konkrét: valami, amit valós szükségletre hoztak létre, majd működőképes állapotában vontak el a feladatától. Ez a kirakásban olyan szerepként nyilvánul meg, amelyet valaki más rendszerezési igénye miatt írtak át, vagy olyan működő megállapodásként, amelyet ennek ellenére félretettek.

Legújabb bejegyzések

Fedezd fel a tarot kártyák ősi bölcsességét, és tárd fel spirituális utad rejtélyeit. Blogunk a tarot olvasás gazdag szimbolikájának, jelentéseinek és gyakorlati alkalmazásainak megértésének kapuja.