Mannaz

A forma

Két függőleges szár, amelyeket a felső részükön egymást keresztező vonások kötnek össze. Olyan, mint az Ehwaz (ᛖ), azzal a különbséggel, hogy az összekötő vonások nem találkoznak egy csúcsban, hanem metszik egymást, és a két rúna közvetlenül egymás mellett áll a sorban.

A Fiatalabb Futhark teljesen feladta a kettős száras szerkezetet, és ᛘ alakban rajzolta újra a rúnát, egyetlen szárként, két felemelt karral. Ez a forma szembeötlően közel áll az Algizhoz, és a hasonlóság valódi zavart okozott a későbbi kéziratos hagyományokban.

A név

Az ősgermán mann- tő, amely emberi lényt jelent. Ebből ered az óangol man, az óészaki maðr, a gót manna, a német Mann és Mensch, valamint az újangol man szó.

A jelentésszűkülést érdemes világosan tisztázni. Az óangol man bármely nemű embert jelentett; a kifejezetten felnőtt férfira vagy nőre használt szavak a wer és a wif voltak. A wer ma már csak a werewolf (farkasember) összetételben él tovább. A modern angol man szó felnőtt férfiakra való korlátozódása jóval később ment végbe, és nem ezt jelentette a rúna eredeti neve.

A Mannaz tehát az ember rúnája, nem pedig a férfié. Azok a modern rúnakönyvek, amelyek a Berkanóval állítják párba férfi és női ellentétpárként, olyan megkülönböztetést erőltetnek rá, amelyet az eredeti szó nem hordozott.

Mindegyik vers megemlíti a halált

Ez a legmeglepőbb vonás a Mannaz kapcsán, és mindhárom forrásban következetesen megjelenik, ami ritkaságszámba megy.

Az óangol versszak melegséggel indul: az örvendező ember kedves a rokonainak. Aztán kemény fordulattal folytatódik: Sceal þeah anra gehwylc oðrum swican, vagyis mégis mindegyiküknek cserben kell hagynia a másikat. Nem feltétlenül árulásról van szó; a swican ige elhagyást, cserbenhagyást, megingást jelent. Mindenki csalódást okoz majd mindenkinek, egyszerűen azért, mert mindenki meghal. Ezt követi a keresztény keret: az Úr úgy rendeli, hogy a gyarló test visszatérjen a földbe.

A norvég versszak mindössze négy szóba sűríti a teljes gondolatot: maðr er moldar auki, az ember a por gyarapodása. Bármi légy is, csupán olyasmi vagy, amivel végül több lesz a termőföld.

Az izlandi vers ugyanezt a kifejezést helyezi a három kenningje középpontjába, és körülveszi azt. Maðr er manns gaman: az ember az ember öröme. Aztán jön a por. Majd a skipa skreytir, a hajók díszítője.

Ha sorrendben olvassuk az izlandi versszakot, teljes összefoglalást kapunk az emberi létezésről: egymás örömei vagyunk, a földbe térünk meg, és a kettő között széppé tesszük a dolgokat. Három tagmondat. Ez a legszűkszavúbb, mégis legtömörebb írás a teljes rúnaköltészeti hagyományban.

Az ember többes számban létezik

Sem az óangol, sem az izlandi versszak nem elszigetelt egyént ír le. Mindkettő másokhoz viszonyítva határozza meg az embert: kedves a rokonainak, az ember öröme.

Ezt érdemes szem előtt tartani a Mannaz azon modern értelmezésével szemben, amely a tiszta ént látja benne. Egy olyan társadalomban, ahol a vérségi kötelék határozta meg a jogi helyzetet, a védelmet és a vérdíj mértékét, a rokonok nélküli ember alig számított személynek. A Gebo versszakában szereplő száműzött alakja ugyanezt a tanulságot mutatja fel a másik oldalról.

A Mannaz tehát az én, de az én mint kapcsolódási pont, nem pedig magányos sziget. Amikor az önazonosságra vonatkozó kirakásban bukkan fel, a pontosabb kérdés többnyire nem az, hogy ki vagyok én, hanem az, hogy kik között vagyok.

Feliratokon

M betűként bőségesen előfordul a teljes leletanyagban.

Ez a rúna is azon jelek közé tartozik, amelyek ismételve vagy egymásra halmozva találhatók a brakteátákon, a Tiwaz, az Algiz és a Sowilo mellett, és több vitatott jel esetében is ésszerű olvasatnak tekinthető. Ahogy az ilyen jelsoroknál megszokott, ezek megfejtetlenek maradtak: jelenthetnek ábécémágiát, számlálást vagy puszta díszítést is.

A manna szó vagy annak ragozott alakjai számos Idősebb Futhark feliraton felbukkannak a mindennapi nyelvhasználat részeként. Önálló varázsigeként való alkalmazására nincsenek bizonyított emlékek.

Álló helyzetben

A Mannaz két különböző irányba mutató értelmezéssel bír, és a kérdésből általában világosan kiderül, melyik érvényes éppen.

Egy konkrét személyként a leginkább szó szerinti rúna a teljes sorban. Gyakran egy meghatározott személyt jelöl a kérdező helyzetében, és a kirakásokban sokszor egyszerűen annyit jelent: a dolog valaki másról szól. Hogy pontosan kiről, az a szövegkörnyezetből rendszerint egyértelmű.

Emberiségként a közös sors rúnája: mindaz, ami minden emberben azonos, a hétköznapi emberi korlátok, valamint annak felismerése, hogy egy adott probléma nem egyedi. Különösen jól működik olyan kérdésekben, ahol a kérdező kivételnek tekinti magát; a Mannaz ilyenkor általában azt jelzi, hogy nem kivétel.

Kiterjed az intelligenciára és a kifejezetten emberi képességekre is (mint az értelem, a nyelv és az alkotás). Az izlandi vers skipa skreytir (hajók díszítője) kifejezése a mesterségbeli tudást és azt a jellegzetesen emberi szokást jelképezi, hogy még a tisztán funkcionális tárgyakat is feldíszítjük.

A halandóság pedig ott rejlik benne, akár szívesen látjuk, akár nem. Mindhárom versszak erről tanúskodik. Az álló Mannaz nem halálos előjel, de olyan rúna, amely határokat és távlatokat hordoz; az olyan kérdésekben pedig, hogy meddig lehet még halogatni valamit, ez a távlat adja meg a választ.

Fordított helyzetben

A Mannaz egyértelműen fordítható.

Fejjel lefelé a kapcsolatok hálójából kiszakadt embert jelképezi: elszigeteltséget, elidegenedést, olyan személyt, aki önként különvált a többiektől, vagy akit kirekesztettek. Figyelembe véve, miként határozzák meg a versek az emberi létezést, ez kifejezetten súlyos fordított jelentés, nem pusztán enyhe figyelmeztetés.

Jelentheti azt is, hogy a kirakásban megjelenő konkrét személy problémát okoz: ellenséggé, hamis baráttá válik, vagy olyan valakivé, akinek az érdekei merőben eltérnek attól, amit a kérdező feltételez. Amíg az álló Mannaz azt jelenti, hogy "ez valakiről szól", addig fordított állásban gyakran úgy folytatódik: "és az illető nem a te oldaladon áll".

A harmadik értelmezés az önámítás. A fordított Mannaz gyakran olyan kérdezőt jelöl, aki a saját fejében kivétellé vált a szabályok alól, holott a rúna álló helyzete éppen ez ellen érvel.

Modern ezoterikus rétegek

A fákhoz, a Levegő eleméhez és Heimdallhoz való társítás a huszadik századi ezoterikus megújulásból, főként Thorsson és Aswynn munkásságából származik. Heimdall kapcsolata az edda-versen, a Rígsþula éneken alapul, amelyben egy vele azonosított alak nemzi az emberiség három társadalmi rétegét; ez valódi történeti szöveg, ám magát a rúnát nem említi.

A Mannaz beállítása a Berkano férfias ellenpárjaként szintén modern elképzelés, amely az angol man szón alapul, nem pedig azon a germán gyökön, amelyből származik.

Guido von List Armanen-rendszere tartalmaz egy Man rúnát, és ez az egyik olyan forma, amelyet követői a leggyakrabban használtak. A felemelt karú alakot a náci szimbolikában Lebensrune (életrúna) néven alkalmazták az Algiz mellett. A Fiatalabb Futhark ᛘ és az Algiz ᛉ alakja annyira hasonló, hogy a kettőt gyakran összemosták abban az irodalomban. Ennek semmiféle felirattani vagy régészeti alapja sincs.

Kombinációk más rúnákkal

A Mannaz az Ehwaz (ᛖ) rúnával a két azonos vázra épülő rúnát állítja párba, és két konkrét, megnevezett személy közötti kapcsolatként értelmezhető.

A Mannaz a Wunjo (ᚹ) vagy Gebo (ᚷ) rúnával az embert a sajátjai közé helyezi: bajtársiasságot, kötelességet és a jól működő emberi hálózatot jelzi.

A Mannaz az Isa (ᛁ) rúnával még álló helyzetben is az elszigetelődés jelentését hordozza, elkülönült személyt jelezve.

A Mannaz az Ansuz (ᚨ) rúnával egy üzenetet egy konkrét hírvivőre szűkít le, és általában nem általános információt, hanem kifejezetten valakinek a személyes tanácsát jelenti.

A Mannaz a Dagaz (ᛞ) vagy Jera (ᛃ) rúnával az emberi életet egy tágabb ciklussal állítja szembe, és az időzítésre vonatkozó kérdésekben rendszerint arra utal, hogy a helyzet helyett a kérdező türelme szab határt a folyamatoknak.