Rider–Waite–Smith Tarot

A Rider–Waite–Smith Tarot: Történelem, szimbolizmus és jelentés

A Rider–Waite–Smith Tarot – más néven Rider–Waite, Waite–Smith vagy egyszerűen Rider Tarot – a valaha készült legbefolyásosabb tarot pakli. Az 1909 decemberében a londoni William Rider & Son által először kiadott pakli a tarot-t egy marginális jóslási eszközből az önvizsgálat és a spirituális felfedezés globális vizuális nyelvévé alakította át. Ma, a becslések szerint százmillió forgalomban lévő példánnyal több mint húsz országban, szinte minden modern pakli szerkezeti sablonjaként szolgál. A Rider–Waite–Smith megismerése valójában maga a tarot nyelvtanának elsajátítása.

Ki alkotta meg a Rider–Waite Tarot-t?

A pakli a századfordulós londoni okkult szcéna két nagyon különböző személyiségének munkája volt. Arthur Edward Waite (1857–1942) tudós misztikus volt, aki a Titkos Hagyomány (Secret Tradition) felkutatásának szentelte magát – egy rejtett spirituális megvilágosodási áramlatnak, amelyről úgy hitte, hogy áthatja a szabadkőműves, rózsakeresztes és hermetikus tanításokat. Az Arany Hajnal Hermetikus Rendjének (Hermetic Order of the Golden Dawn) tagjaként Waite célul tűzte ki egy "helyreállított" tarot létrehozását: egy olyan pakliét, amely mentes a történelmi rárakódásoktól, és igazodik az egyetemes archetípusok koherens rendszeréhez.

A pakli képei azonban Pamela Colman Smith (1878–1951) alkotásai. A "Pixie" becenévre hallgató Smith festő, illusztrátor, folklorista és színházi díszlettervező volt, aki a Pratt Intézetben tanult, és kiállított Alfred Stieglitz New York-i galériájában is. 1909-ben a projekt mind a nyolcvan festményét elkészítette, de csak jelképes összeget kapott érte. Szerepét évtizedeken át háttérbe szorították, és szegénységben halt meg Cornwallban, jelöletlen sírban nyugszik. A modern névváltás a "Rider–Waite"-ről "Rider–Waite–Smith"-re vagy "Smith–Waite"-re annak a művésznek a tudatos elismerése, akinek a víziója azzá tette a paklit, ami ma.

Az illusztrált Kis Arkánum forradalma

1909 előtt a Marseille-i hagyomány szerinti paklik a Kis Arkánumot a színek szimbólumainak puszta elrendezéseként mutatták be: három kard, hét kehely és így tovább. Waite, aki az adukra összpontosított, csak egy szűkös kulcsszólistát adott Smith-nek az 56 színkártyához – és ez a szabadság hozta létre a pakli meghatározó innovációját: az illusztrált számkártyákat. Minden színkártya egy miniatűr színpadi jelenetté vált, amelynek jelentése egy pillantással leolvasható, anélkül, hogy kulcsszavakat kellene memorizálni.

Smith fő ihletforrása a Sola Busca Tarot volt, egy 1491 körüli észak-olasz pakli, és a legkorábbi ismert, teljes, 78 lapos tarot, teljesen illusztrált színkártyákkal. Ezt 1907–1908-ban fényképekről tanulmányozta a British Museumban, és a hatása összetéveszthetetlen: a Kardok Hármasa – egy három pengével átszúrt szív – közvetlenül a Sola Busca-ból származik, a Sola Busca Kardok Tízese kártyájának megterhelt alakja pedig újra megjelenik az ő Botok Tízese lapján. E reneszánsz kölcsönzések köré festette meg azt a vidéket, amelyet a legjobban ismert, Kent és East Sussex dombjait, ami még a legfurcsább kártyáknak is ismerős angol hátteret ad.

Waite szerkezeti reformjai: miért cserélte fel az Erőt és az Igazságosságot

Waite saját hozzájárulása a Nagy Arkánum szisztematikus átrendezése volt az Arany Hajnal tanításaihoz. Leghíresebb változtatása egy ötszáz éves konvenciót fordított meg: a Marseille-i hagyományban az Igazságosság a VIII. adu és az Erő a XI. adu volt; Waite felcserélte őket. Ennek asztrológiai oka volt. Mivel az Erő (az Oroszlán, Leo) a VIII-as és az Igazságosság (a Mérleg, Libra) a XI-es pozícióban van, az aduk a zodiákus természetes rendjét követik – Rák (A Diadalszekér), Oroszlán (Az Erő), Szűz (A Remete), Mérleg (Az Igazságosság). Az átszámozás az Igazságosságot a 22 adu pontos matematikai középpontjába is helyezi, amely illő pozíció a kozmikus egyensúly kártyájának.

Waite a pakli középkori katolikus képi világát is univerzális szimbolikus nyelvvé enyhítette: a Nőpápából A Főpapnő lett, akit Ízisz holdbéli szarvai koronáznak, és Salamon templomának oszlopai között ül; a Pápából A Főpap lett, a misztériumok egyetemes feltárója; A Szeretőket Ádámként és Évaként rajzolták újra Rafael arkangyal alatt; Isten Házát pedig A Toronynak nevezték át, hogy megfeleljen az Arany Hajnal Mars-megfeleltetésének.

A pakli kabbalisztikus architektúrája

A képek alatt a hermetikus Kabbala Életfájának pontos térképe húzódik. A négy szín a teremtés négy világának és az isteni név négy betűjének felel meg: a Botok az Acilutnak és a Tűznek, a Kelyhek a Brijának és a Víznek, a Kardok a Jecirának és a Levegőnek, az Érmék (Pentákulumok) pedig az Aszjának és a Földnek. A számkártyák az Ásztól a Tízesig az energia leereszkedését követik nyomon a tíz Szefirán keresztül: az Ász (Keter) tiszta szikrájától az Ötös (Gevura) konfliktusán és a Hatos (Tiferet) harmóniáján át a Tízes (Malkut) teljes anyagi megnyilvánulásáig. A 22 Nagy Arkánum a Szefirákat összekötő 22 ösvénynek felel meg, mindegyikhez egy héber betű és egy asztrológiai erő van rendelve: A Bolond az Alefhez és a Levegőhöz, A Mágus a Bét-hez és a Merkúrhoz, egészen A Világig, amely a Tavhoz és a Szaturnuszhoz kapcsolódik.

A Bolond Útja és a Kelta Kereszt

A pakli narratív sűrűsége arra ösztönöz, hogy a Nagy Arkánumot egyetlen történetként olvassuk: a Bolond Útjaként. A számozatlan Bolond három, egyenként hét kártyából álló szeptenáriuson halad keresztül: az első (A Mágustól A Diadalszekérig) a tudatos ént és az anyagi világ feletti uralmat fejleszti; a második (Az Erőtől A Mértékletességig) szembesül a társadalommal, a halandósággal és a belső élettel; a harmadik (Az Ördögtől A Világig) a transzperszonális erőkkel néz szembe, és a kozmikus integrációban végződik.

Waite kísérőkönyve, A Tarot képes kulcsa (The Pictorial Key to the Tarot) tette népszerűvé a tízlapos Kelta Keresztet is, amely máig a világ legszélesebb körben használt kirakása. Hat kártya egy keresztet alkot, amely feltérképezi a kérdező helyzetét – ami fedi, ami keresztezi, ami megkoronázza és ami alatta van, ami mögötte és ami előtte áll –, míg egy négylapos oszlop magát az egyént, a környezetét, a reményeit és félelmeit, valamint a végső kimenetelt olvassa ki.

Kiadások és nyomtatások: a Pam A-tól a Centenáriumiig

A gyűjtők a vonalvezetésük és a kártyakartonjuk alapján különböztetik meg a korai nyomtatásokat: a nagyra értékelt "Pam A" (1910–1920) jellegzetes "repedezett sár" hátlap-dizájnjával, majd az újrametszett Pam C, Pam B és Pam D kiadások az 1920-as–1930-as évekből. Miután a U.S. Games Systems 1971-ben megszerezte a jogokat, az átszínezett kiadások megsokszorozódtak: az élénk Albano–Waite (1968), a lágy pasztell Universal Waite (1990), a ragyogó Radiant Rider–Waite (2003) és a Smith–Waite Centennial Edition (2009), amely visszaállítja a tompa 1909-es színpalettát, és a művész nevét helyezi az első helyre. Mindegyikük érintetlenül hagyja az 1909-es szerkezetet; csak a paletta, a szegélyek és a vonalvastagság változik. Ez az oka annak, hogy egy 1910-es Pam A és egy tavaly nyomtatott fényes, szegély nélküli kiadás továbbra is ugyanannak a paklinak olvasható.