Gagát

Mi is ez valójában

A lignit egyik formája, megkövesedett, szerves és amorf fa, keménysége 2,5 és 4 közötti, fajsúlya pedig olyan alacsony, hogy a méretéhez képest szinte súlytalannak érződik.

A whitbyi gagát egy araukáriaféle, a chilei araukária ősi rokonának uszadékfájából keletkezett, amely a kora jura időszakban, mintegy 180 millió évvel ezelőtt oxigénmentes tengerfenéki iszapba süllyedt, és levegőtől elzárva préselődött össze.

A valódi kőzetekkel ellentétben kézbe véve meleg tapintású, mivel rosszul vezeti a hőt. Ez az egyetlen tapintási tulajdonság az egyik leggyorsabb módja az azonosításának.

Erőteljes dörzsölés hatására a gagát elektrosztatikus töltést vesz fel, éppúgy, mint a borostyán; az ókori szerzők mindkettőt éppen e jelenség miatt jegyezték fel.

Két minőségi változata létezik: a sós vízben képződött kemény gagát, amely tartós fényre polírozható, valamint az édesvízi eredetű puha gagát, amely az idők során megrepedezik.

Honnan származik

Az észak-yorkshire-i tengerparton fekvő Whitby a kő klasszikus forrása, ahol a sziklák jura kori paláiból származik; a nyersanyagot ma is gyűjtik ott, többnyire a part menti sziklaomlások után a fövenyen.

A spanyolországi Asztúriában bányászott gagátból a Santiago de Compostelába tartó zarándokok számára faragtak jelvényeket.

Az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Törökországban és Franciaországban szintén fellelhető.

A whitbyi gagátot a bronzkor óta munkálják meg, és a Brit-szigetek őskori sírjaiból számos gyöngye került elő. A római kori Whitby az egész birodalomba exportált gagátot, Plinius pedig részletesen leírta a gagatest, amely egy lükiai folyóról kapta a nevét, számos feltételezett tulajdonságával együtt.

A viktoriánus ipar hatalmas méreteket öltött. Viktória királynő 1861-től hordott gagátot Albert herceg gyászára, az udvari gyászprotokoll kötelezővé tette a viselését, fénykorában pedig Whitby több mint kétszáz műhelyt tartott el, amelyek jóval több mint ezer embernek adtak munkát.

Mit állítottak a hagyományok

Plinius beszámolója a legrégebbi részletes feljegyzés a gagatesről, és a maga nemében rendkívül különös: állítása szerint az égő gagát füstje elűzi a kígyókat, felfedi a nehézkórt és leleplezi a szüzességet, vízzel leöntve pedig lángra kap.

A bronzkori brit sírok gagátgyöngyöket és -gombokat rejtenek, így az anyag jóval a viktoriánusok előtt egyértelmű temetkezési jelentőséggel bírt.

A római kori Britanniában bőségesen készítettek gagátékszereket, köztük faragott Medusza-medálokat, amelyek feltehetően rontáselhárító célokat szolgáltak.

A spanyol azabachét, az asztúriai gagátot ökölbe szorított kezet formázó amulettekbe (figa) faragták a szemverés ellen, valamint a santiagói zarándokok jelvényeiként használták.

A legismertebb mégis a viktoriánus gyászhagyomány. A szigorú gyászprotokoll kizárólag fekete ékszereket engedélyezett, és a gagát tökéletes alapanyagnak bizonyult: mélyfekete, kellően könnyű ahhoz, hogy nagyobb mennyiségben is viselhető legyen, és csillogóra polírozható.

A modern felfogás a gyász, a védelem és a földelés köveként tekinti a gagátot, ami közvetlen folytatása mindezen ősi hagyományoknak.

Hogyan dolgoznak vele

A gagát a gyász köve, és a katalógus összes darabja közül erre a szerepre a leginkább méltó: egyedül Britanniában háromezer évnyi dokumentált temetkezési és gyászhasználat áll mögötte.

Ezért valóban illő ajándék lehet valakinek, aki elveszített egy hozzátartozóját, hiszen a gesztus mögött valóságos, nem pedig újonnan kitalált hagyomány húzódik.

Fizikai tulajdonságait tekintve puha, a Mohs-skálán nagyjából 3-as keménységű, így könnyen csorbul és karcolódik. Óvni kell a hőtől, amely megrepesztheti, valamint az oldószerektől.

Rendkívül könnyű, és ez magyarázza a méretes viktoriánus ékszerekben való sikerét is: egy tenyérnyi gagátbross szinte alig nyom valamit a kézben.

Tisztítása puha, száraz, vagy szükség esetén éppen csak megnedvesített kendővel ajánlott. A régi gagáttárgyak fénye finom dörzsöléssel kissé felfrissíthető; eredetileg is így tartották karban őket.

Becsületes vásárlás

A gagátot már a viktoriánus korban is tömegesen hamisították, és ezek a korabeli utánzatok mára önmagukban is gyűjtői darabokká váltak.

A francia gagát valójában fekete üveg, amely hideg és nehéz, míg a valódi gagát meleg és könnyű.

A vulkanit és a guttapercha keményített gumivegyületek, amelyeket viktoriánus pótlékként használtak; a vulkanit az idő múlásával khakibarnára fakul, és erőteljes dörzsölésre gumiszagot áraszt.

Mocsári tölgyet és szarut ugyancsak felhasználtak az utánzására.

A modern hamisítványok többnyire műanyagból és üvegből készülnek.

A leggyorsabb próba a súly és a tapintás vizsgálata: a gagát meglepően könnyű és azonnal átmelegszik a kézben, míg az üveg hideg marad és nehéznek érződik. A gagát ezenkívül barna karcot hagy a mázatlan porcelánon, erősen megdörzsölve pedig enyhe kőszénszagot áraszt.

Külön érdemes rákérdezni a whitbyi származásra, mivel az ezen a néven forgalmazott nyersanyagok jelentős része valójában máshonnan ered.