Az aura hét rétege

Honnan ered ez a modell

A hétrétegű aura nem szerepel a szanszkrit forrásokban. Angol nyelven állították össze, nagyjából 1880 és 1930 között, a Teozófiai Társulat íróinak tollából, akik indiai szövegeket olvastak a nyugati okkultizmus és saját, állítólagos tisztánlátásuk mellett. Charles Leadbeater Man Visible and Invisible (1902) és A csakrák (The Chakras, 1927) című két könyve rögzítette a modell nagy részét.

Jelenlegi formáját Barbara Brennan Hands of Light (1987, magyar kiadásban A fény kezei) című könyvén keresztül nyerte el, amely hét néven nevezett rétegbe rendszerezte, a struktúra és az érzés között váltakozva, mindegyiket a hét központ egyikével párosítva, mindegyikhez egy állítólagos, a bőrtől mért kiterjedéssel. Ez az a változat, amelyet ma a legtöbb energiagyógyász-képzésben tanítanak, és az e oldalakon szereplő rétegnevek is az övéi.

Két okból mutatjuk be, világosan megjelölve. Ez az, amit a modern csakratanítás valójában feltételez, ezért a kihagyása megnehezítené a könyvtár többi részének használatát. És hasznos tudni, hogy egy modell egy évszázados, nem pedig egy évezredes, mert ez támpontot ad ahhoz, mekkora súlyt érdemes neki tulajdonítani.

Hogyan rendeződik el a hét réteg

A rétegek váltakoznak. A páratlan sorszámú rétegeket strukturáltnak írják le, vonalakból vagy rácsokból állónak: az éterikus test, az éterikus mintatest, a ketherikus mintatest. A páros sorszámú rétegeket folyékonynak és színesnek írják le: az érzelmi test, az asztráltest és a mennyei test. A mentális test közöttük helyezkedik el, strukturált gondolatként.

Azt mondják, az első három a fizikai világgal foglalkozik, a külső három a spirituálissal, a középen lévő asztráltest pedig összeköti őket. Minden réteg az azonos sorszámú központtal van párosítva, így az éterikus a gyökérhez tartozik, a ketherikus pedig a koronához.

Mit lehet elmondani róla

Semmilyen műszer nem mutatta ki ezeket a rétegeket, és a látásukról szóló beszámolók megfigyelőnként úgy térnek el egymástól, hogy nehéz őket összeegyeztetni. Aki a modellt megállapított tényként mutatja be, az túlbecsüli azt.

Amit el lehet mondani, az az, hogy a modellel dolgozó gyakorlók egységes szókészletet használnak arra, amire figyelnek, és hogy a réteges felépítés sorrendet ad a kézrátételes gyakorlatnak találgatás helyett. Ez egy munkamodell ésszerű védelme, nem pedig fizikai állítás.

Megjegyzés az egészségről

Az auraolvasás nem diagnózis. E modell egyik rétege sem árulja el senkinek, hogy beteg-e, és ha valaki az olvasást orvosi információként kezeli, az a leggyorsabb módja annak, hogy ez az anyag kárt okozzon. Az energiamunka az orvosi ellátás mellett létezhet, nem helyette.

A váltakozás, és hogy mire jó

A páratlan rétegeket strukturáltnak, a párosakat folyékonynak írják le, és a párosítás mélyebb, mint egy puszta minta. Az első és az ötödik egyaránt rács, és az ötödikről azt mondják, azt a mintát hordozza, amelyet az első lemásol. A második és a hatodik egyaránt érzés, az egyik személyes, a másik tárgy nélküli. A harmadik strukturált gondolat, a hetedik pedig egy egész élet struktúrája. A középen lévő asztrál réteg egyik sorozathoz sem tartozik, hanem összeköti azokat.

Akár van odakint valami, akár nincs, ez egy jól megépített modell: két léptékben ismétli önmagát, és a középpontba helyezi azt, ami összeköti őket.

A biomező-kutatás, és amit nem mutat meg

A biomező szót 1992-ben alkották meg az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) egyik műhelyén, és egy valódi kutatási programot jelöl: az élő szövet mérhető elektromágneses és biofoton-kibocsátását. Az e területen született tanulmányokra néha az aura megerősítéseként hivatkoznak. Ezt tévesen teszik. Az, hogy egy test gyenge elektromágneses sugárzást bocsát ki, semmit sem mond a hét rétegről, azok kiterjedéséről vagy a csakrákkal való párosításukról.

A Kirlian-fényképezésre ugyanígy szoktak hivatkozni, és érdemes külön nevén nevezni. Nagyfeszültségű mezőben koronakisülést rögzít, és a képen a nedvesség, a nyomás és az érintkezés változik, nem pedig egy finomtest.