Modern nyugati asztrológia
Négy évszázad, amely alatt egyetlen művészetből több tucatnyi szakág született. William Lilly kérdésasztrológiájától és Alan Leo karakterközpontú asztrológiájától a hamburgi felezőponttárcsákon, Rudhyar pszichéjén és Jim Lewis világtérképén át egészen a forrásokat újrafordító kutatókig.
- 16
- iskola
- 15
- meghatározó alak
- 400
- év
Az iskolák
Mindegyik egy-egy meghatározó könyvből, városból vagy vitából nőtt ki. Válaszd azt, amelynek kérdése leginkább hozzád szól.
Reneszánsz és tradicionális gyakorlat
A régi művészet utolsó virágkora, mielőtt a felvilágosodás bezárta előtte az egyetemek kapuit. Lilly 1647-es Christian Astrology című műve angol nyelven foglalta össze a kérdés- és választási asztrológiát saját praxisának esettanulmányaival, Morin az Astrologia Gallicában dolgozta ki a rendszer elméleti védelmét, Placidus pedig megalkotta azt a házrendszert, amellyel a legtöbb asztrológiai szoftver ma is alapértelmezetten megnyílik.
Teozófiai asztrológia
Alan Leo az események helyett a jellem köré építette újra a rendszert, a karmát és a reinkarnációt tekintve annak magyarázataként, hogy miért olyan a horoszkóp, amilyen. Postai úton terjesztett egyszerűsített elemzéseket, megalapította a Modern Astrology folyóiratot, majd egy 1917-es, tiltott jóslás miatti második bírósági eljárást követően a jóslás helyett a hajlamok és tendenciák leírására helyezte a hangsúlyt.
Napjegy-asztrológia
A Sunday Express 1930 augusztusában felkérte R. H. Naylort, hogy írjon cikket az újszülött Margit hercegnőről; az olvasók özönlöttek leveleikkel, és hamarosan megszületett a napi horoszkóp rovat. A csupán születési dátumra épülő módszer a teljes horoszkópot a Nap jegyére szűkíti le. Kevésbé tekinthető önálló iskolának, mint inkább terjesztési formátumnak, ám alapjaiban határozta meg, kihez jut el az asztrológia.
A Hamburgi Iskola
Alfred Witte hamburgi földmérő a klasszikus fényszögeket félretéve a forgótárcsán planetáris képekként leolvasható felezőpontokra (középpontokra) épített, és négy feltételezett égitestet javasolt a Neptunuszon túl, amelyekhez Friedrich Sieggrün további négyet adott hozzá. Az angol nyelvterületen ezt urániánus asztrológiának nevezik.
Kozmobiológia
Reinhold Ebertin a Hamburgi Iskola módszerét tanulta, majd leegyszerűsítette azt: elhagyta a hipotetikus bolygókat, háttérbe szorította a házakat, és egy 90 fokos tárcsát vezetett be, amely az együttállást, a kvadrátot és a szembenállást egymásra vetíti, így a feszült kapcsolatok egyetlen pillantással leolvashatók. 1940-es műve, a Combination of Stellar Influences ma is a felezőpontok alapvető szótára.
Humanisztikus asztrológia
Dane Rudhyar zeneszerző és filozófus, aki korán megismerte Jung munkásságát, a bolygókat nem külső okokként, hanem a formálódó személyiség belső funkcióiként kezelte. Az 1936-ban megjelent The Astrology of Personality fektette le ezt a megközelítést, a Hold nyolcfázisú ciklusával együtt, amelyet az asztrológusok ma is alkalmaznak.
Pszichológiai és archetipikus asztrológia
Jung archetípus-fogalma helyet adott a bolygóknak a pszichológiában, a szinkronicitás elmélete pedig lehetővé tette a megfelelések leírását fizikai ok-okozati állítások nélkül. Liz Greene 1976-os Szaturnusz-könyve a gyakorlatban mutatta be a módszert, az általa és Howard Sasportas által 1983-ban alapított Centre for Psychological Astrology pedig egész generációkat tanított be erre a szakmára.
Harmonikus asztrológia
John Addey azt javasolta, hogy a horoszkópot inkább hullámok összességeként, semmint szögek halmazaként értelmezzük. Ha a kört elosztjuk egy számmal, az adott fényszögcsalád együttállásokká alakul: az ötödik harmonikus a kvintileket, a hetedik a szeptileket mutatja meg. Mindezt a Harmonics in Astrology című művében fejtette ki.
Asztrológiai pszichológia (Huber-módszer)
Bruno és Louise Huber pszichoszintézist tanult Roberto Assagiolinál Firenzében, és rendszert épített a fényszögvonalak által kirajzolt alakzatok köré. A fényszögképet egyetlen egységes képként értelmezi, Koch-házakat használ, a horoszkópot pedig a tudatos önfejlesztésen dolgozó ember fejlődési térképeként kezeli.
Nyugati sziderikus asztrológia
Cyril Fagan és Donald Bradley úgy vélte, a nyugati asztrológia véletlenül távolodott el a látható csillagképektől, és vissza kell térnie hozzájuk. A Fagan–Bradley-korrekció a nyugati szoftverek szabványos sziderikus beállítása; az iskola megtartja a nyugati technikát, miközben minden bolygót nagyjából huszonnégy fokkal hátrébb tol.
Asztrokartográfia és helymeghatározó asztrológia
Jim Lewis a születési horoszkóp sarokpontjait világtérképre vetítette, megrajzolva azokat a vonalakat, amelyek mentén az egyes bolygók éppen felkelnek, lenyugszanak vagy kulminálnak. Az áthelyezési horoszkópok, a helyi térvonalak és az Astro*Carto*Graphy mind egyetlen kérdésre válaszolnak: hol működik másként ez a képlet?
Evolúciós asztrológia
Jeff Green 1985-ös Pluto: The Evolutionary Journey of the Soul című könyve és Steven Forrest ugyanebből az időszakból származó munkássága a képletet korábbi döntések és jelenlegi szándékok lenyomataként olvassa. A Plútót és a holdcsomópontokat állítja a középpontba, és hangsúlyozza, hogy a horoszkóp adottságokat és körülményeket ír le, nem pedig kőbe vésett végzéseket.
Aszteroidák, Kheirón és az új égitestek
Eleanor Bach 1973-as efemeridája a Cerest, a Pallast, a Junót és a Vestát a mindennapi gyakorlat részévé tette, Demetra George 1986-os Asteroid Goddesses című könyve pedig mitológiai hátteret adott nekik. Az 1977-ben a Szaturnusz és az Uránusz között felfedezett Kheirónt szinte azonnal a lelki sebek és az azokból fakadó tanítások jelölőjeként fogadták el.
Pénzügyi és ciklikus asztrológia
A piacokra és gazdasági ciklusokra alkalmazott mundán technika, amely a Jupiter és a Szaturnusz ciklusait, az ingresszusokat és a fogyatkozásokat figyeli. W. D. Gann kereskedési módszerei és Louise McWhirter 1938-as, a New York-i tőzsdét vizsgáló tanulmánya az alapművei közé tartoznak, állításai pedig a legkönnyebben ellenőrizhetők a tényadatok tükrében.
Statisztikai asztrológia
Michel és Françoise Gauquelin kiterjedt születési adatbázisokat vizsgált, és kimutatta, hogy a kiemelkedő sportbajnokok szokatlanul gyakran születtek úgy, hogy a Mars éppen a keleti horizont vagy a zenit mögött állt. A Mars-hatás egyes megismételt kísérletekben beigazolódott, másokban nem; a harminc éven át tartó vita kvantitatív irányzattal gazdagította a területet.
A tradicionális megújulás
A Robert Schmidt, Robert Hand és Robert Zoller által 1993-ban indított Project Hindsight lefordította a hellenisztikus, arab és középkori forrásokat angolra. Az olyan ősi technikákat, mint a szekta (nappali és éjszakai képlet), a triplicitás urai és az időurak rendszerei, ma már a huszadik századi módszerek mellett, nem pedig helyettük oktatják.
Akik felépítették őket
Tizenöt asztrológus, fordító és kutató, akiknek munkájára a fenti ágak mindmáig épülnek.
William Lilly
1647-ben megírta a Christian Astrology című művet, a szakterület első teljes angol nyelvű tankönyvét, és saját konzultációs feljegyzéseinek kidolgozott eseteivel taníthatóvá tette a kérdésasztrológiát.
Jean-Baptiste Morin
Királyi asztrológus és a matematika professzora, akinek halála után, 1661-ben kiadott Astrologia Gallica című műve a korszak legrendszerezettebb asztrológiai védőirata.
Placidus de Titis
Olivetánus szerzetes és matematikus, akinek időalapú házfelosztási módszere két évszázaddal később a nyugati világ alapértelmezett rendszerévé vált.
Alan Leo
Teozófus és kiadó, aki az asztrológiát a jellem és a karma felé fordította, megalapította a Modern Astrology folyóiratot, és kétszer is bíróság elé állították tiltott jóslás vádjával.
Evangeline Adams
Konzultációk, könyvek és rádióműsorok révén széles amerikai közönséghez juttatta el az asztrológiát, és 1914-ben megnyert egy New York-i pert, amelyben tevékenységét szakképzett tudományágként ismerték el.
Marc Edmund Jones
Elsie Wheeler látnokkal közösen 1925-ben megalkotta a 360 szabiánus szimbólumot, és hét alapvető horoszkópalakzatba sorolta a képleteket, amelyeket ma is használnak az első rátekintéskor.
Alfred Witte
Megalapította a Hamburgi Iskolát, megírta a Regelwerk für Planetenbilder (Planetáris képek szabályai) című könyvet, és bevezette a transzneptun égitesteket, amelyekkel az urániánus asztrológusok ma is dolgoznak.
Reinhold Ebertin
A hamburgi módszerből kiindulva felépítette a Kozmobiológiát, és megírta a Combination of Stellar Influences című könyvet, amely a felezőpontok értelmezésének szabványos kézikönyve.
Dane Rudhyar
Zeneszerző és filozófus, aki összekapcsolta az asztrológiát a jungi pszichológiával, és 1936-ban megírta a humanisztikus iskola alapművét.
Cyril Fagan
Azzal érvelt, hogy a nyugati állatöv csupán tévedésből vált el a valódi csillagképektől, és Donald Bradley-vel együtt elindította a sziderikus újjászületést.
John Addey
Az Astrological Association társalapítója és a Harmonics in Astrology szerzője, aki a fényszögeket hullámszámokként fogalmazta újra.
Michel Gauquelin
Pszichológus és statisztikus, akinek születési adatbázisokon végzett kutatásai nyomán megszületett a Mars-hatás, és egy egész generáción át meghatározta a tudományos vitát.
Liz Greene
Jungi analitikus és asztrológus, akinek 1976-os Szaturnusz-könyve a klasszikus sorscsapást fejlődési feladatként értelmezte át; 1983-ban társalapítója volt a Centre for Psychological Astrology intézetnek.
Jim Lewis
1976-ban megalkotta az Astro*Carto*Graphy módszerét, és ezzel egy teljesen új ágat nyitott arról, hogy hol érdemes élnie valakinek.
Robert Hand
1976-ban megírta a Planets in Transit című alapművet, majd 1993-ban segített elindítani a Project Hindsightot, hogy a régebbi forrásokat visszahozzák a modern köztudatba.
Mit jelent a modern nyugati asztrológia?
Ez a kifejezés azt az asztrológiai hagyományt öleli fel, amely Európában és az amerikai kontinensen bontakozott ki, miután a tizenhetedik század folyamán ez a művészet kiszorult az egyetemekről. Nem egyetlen egységes rendszer, hanem olyan iskolák családja, amelyek osztoznak a trópusi zodiákuson, a tizenkét házas felosztáson és a látható bolygókon, ám szinte minden egyéb kérdésben eltérnek a nézeteik: abban, hogy a külső bolygók uralnak-e jegyeket, a fényszögek geometriai szögek-e vagy hullámszámok, a képlet konkrét eseményeket vagy a pszichét írja-e le, és hogy a középkori szabálytár háttérbe szorulása veszteség volt-e vagy felszabadulás. Az alábbi áttekintés ezen iskolák fejlődését mutatja be, megjelenésük időrendjében.
A régi tudomány utolsó évszázada
A fordulópontot William Lilly 1647-ben, Londonban megjelent Christian Astrology című munkája jelentette. Ez volt a művészet első teljes angol nyelvű tankönyve, amely kidolgozott példákon keresztül tanított, és végigvezette az olvasót a Lilly saját konzultációs naplóiból származó eseteken: egy ellopott hal, egy eltűnt férj, vagy egy ostrom kimenetele. Két gyakorlati szakág született meg belőle jól használható formában. A kérdésasztrológia (horary) a kérdés feltevésének pillanatára felállított képlet alapján válaszol meg egyetlen konkrét felvetést. A választási asztrológia (electional) ugyanezt a mechanizmust fordítva működteti: a legmegfelelőbb időpontot keresi meg valaminek az elindításához. Franciaországban Jean-Baptiste Morin évtizedeket szentelt az 1661-ben, halála után kiadott Astrologia Gallica megírásának, amelyben a kritikusokkal szemben pontról pontra megvédte a teljes rendszert. Olaszországban Placidus de Titis olivetánus szerzetes egy olyan házfelosztási módszert dolgozott ki, amely azon az időn alapul, amely alatt egy-egy fok felkel a horizonton; két évszázaddal később ez lett az a beállítás, amellyel a legtöbb nyugati szoftver alapértelmezetten megnyílik. E három szerző fellépését követően alig egy nemzedék alatt az asztrológiát kiszorították az egyetemekről és az almanachokból, így a tizennyolcadik századot nagyrészt népi gyakorlatként élte túl.
Három új bolygó
A régi művészet olyan égboltra épült, amelyen hét mozgó égitest volt látható, és a méltóságok, a szekták, valamint az uralmak minden egyes szabálya erre a létszámra támaszkodott. Aztán ez a szám megváltozott. Az Uránuszt 1781-ben, a Neptunuszt 1846-ban, a Plútót pedig 1930-ban fedezték fel. Az asztrológusok mindegyik felfedezést a maga korszakának lenyomataként értelmezték: az Uránuszt a forradalmakkal és az elektromossággal, a Neptunuszt a fényképezéssel, az érzéstelenítéssel és a spiritizmussal, a Plútót pedig az atomkorszak és a tömegmozgalmak megjelenésével kapcsolták össze. Azzal, hogy ezt a három bolygót a Vízöntőhöz, a Halakhoz és a Skorpióhoz rendelték hozzá, ezek a jegyek második uralkodót kaptak, ami felbontotta a klasszikus rendszer alapját képező szimmetriát. Ez az egyetlen döntés a forrása a modern és a tradicionális asztrológusok közötti legtöbb mai vitának.
A teozófiai fordulat
Nagy-Britanniában az asztrológia a Teozófiai Társaság révén tért vissza a nyomtatott sajtóba. Alan Leo (születési nevén William Frederick Allan) 1890-ben csatlakozott a társasághoz, és élete hátralévő részét azzal töltötte, hogy a művészetet a külső események helyett a jellem köré formálja át, ahol a karma és a reinkarnáció szolgál magyarázatul arra, miért éppen olyan egy születési képlet, amilyen. Egyszerűsített elemzésekre épülő postai szolgáltatást hozott létre, megalapította a Modern Astrology folyóiratot, és megírta azokat a tankönyveket, amelyekből a következő két nemzedék tanult. Emellett kétszer is bíróság elé állították tiltott jóslás miatt. Az 1917-es második pert követően kifejezésmódját még határozottabban elmozdította a merev jóslástól a belső hajlamok és tendenciák felé, ez az eltolódás pedig mindmáig meghatározza a nyugati asztrológusok fogalmazásmódját.
A Nap a napilapokban
1930 augusztusában a Sunday Express felkérte R. H. Naylort, hogy írjon cikket az újszülött Margit hercegnőről. Az olvasók tömegesen küldték leveleiket, a lap újabb írásokat kért, és néhány éven belül a napi horoszkóp rovat az angol nyelvű sajtó állandó elemévé vált. Ennek a formátumnak egyetlen technikai követelménye van: kizárólag a születési dátumból kell kiindulnia, ami a teljes horoszkópot a Nap által elfoglalt jegyre redukálja. A napjegy-asztrológia az a terület, amellyel a legtöbb ember egyáltalán találkozik, és egyben az a műfaj is, amelytől a hivatásos asztrológusok a leginkább igyekeznek elhatárolódni. Nem annyira önálló iskola, mint inkább terjesztési forma, de alapjaiban változtatta meg, hogy kikhez jut el az asztrológia.
A német tárcsák
A két világháború között két német iskola alapjaiban építette újra a horoszkópértelmezést. Alfred Witte hamburgi földmérő a klasszikus fényszögeket félretéve a felezőpontokra (középpontokra) összpontosított: a két bolygó közötti érzékeny félúti pontokra, amelyeket forgótárcsán planetáris képekként olvasott le. Emellett négy feltételezett égitestet javasolt a Neptunuszon túl, amelyekhez Friedrich Sieggrün további négyet adott hozzá. Az angol nyelvterületen az eredményt urániánus asztrológiaként ismerik. Reinhold Ebertin ebben az iskolában tanult, majd leegyszerűsítette a módszert: elhagyta a hipotetikus bolygókat, minimálisra csökkentette a házak szerepét, és bevezetett egy 90 fokos tárcsát, amely az együttállást, a kvadrátot és a szembenállást egymásra vetíti, így a feszült fényszögkapcsolatok azonnal leolvashatók. Rendszerét Kozmobiológiának nevezte el, 1940-ben megjelent Combination of Stellar Influences című műve pedig ma is a felezőpontos munka nélkülözhetetlen kézikönyve.
Rudhyar, Jung és a psziché
Dane Rudhyar zeneszerző és filozófus volt, mielőtt asztrológiával kezdett foglalkozni, és korán megismerte Jung gondolatait. 1936-os The Astrology of Personality című műve a bolygókat nem külső hatóerőkként, hanem a kibontakozó személyiség belső funkcióiként kezeli, és kidolgozza a holdciklus nyolc fázisát, amelyet a legtöbb asztrológus ma is alkalmaz a Hold vizsgálatakor. Rudhyar ezt a megközelítést humanisztikus asztrológiának nevezte el. Jung két alapvető elmélete vitte tovább ezt a vonalat: az archetípus fogalma, amely a bolygóknak helyet teremtett a lélektanban, valamint a szinkronicitás, amely lehetővé tette az asztrológusok számára az értelmes megfelelések leírását anélkül, hogy fizikai ok-okozati hatást kellene feltételezniük. Liz Greene jungi analitikus és asztrológus az 1976-os Saturn: A New Look at an Old Devil című könyvével tette kézzelfoghatóvá a módszert, amelyben a klasszikus sorscsapást fejlődési feladatként értelmezte át. Az általa és Howard Sasportas által 1983-ban alapított Centre for Psychological Astrology a jelenlegi brit és amerikai szakma jelentős részét képezte ki.
Számok, térképek és ciklusok
Ugyanezekben az évtizedekben olyan iskolák is létrejöttek, amelyek a másik irányba indultak el: a pontos mérés felé. John Addey 1976-os Harmonics in Astrology című könyvében amellett érvelt, hogy a horoszkóp sokkal jobban megérthető hullámok összességeként, mint geometriai szögek halmazaként: ha a kört elosztjuk egy adott számmal, az adott fényszögcsalád együttállásokká alakul át, így az ötödik harmonikus a kvintileket, a hetedik pedig a szeptileket teszi láthatóvá. Cyril Fagan és Donald Bradley magával a zodiákussal kapcsolatban nyitott új vitát: azt állították, hogy a nyugati világ pusztán tévedésből távolodott el a valódi csillagképektől; az általuk kidolgozott Fagan–Bradley-korrekció ma is a nyugati szoftverek szabványos sziderikus beállítása. Jim Lewis 1976-ban a születési képlet sarokpontjait világtérképre vetítette, és elnevezte AstroCartoGraphynak, ami a helyváltoztatást (relokációt) önálló szakággá emelte. A pénzügyi asztrológia pedig a mundán technikákat alkalmazta a piacokra, figyelemmel kísérve a Jupiter és a Szaturnusz ciklusait, az ingresszusokat és a napfogyatkozásokat, alapművei között tudva W. D. Gann kereskedési módszereit és Louise McWhirter 1938-as, a New York-i tőzsdéről írt tanulmányát.
Új égitestek és régi lelkek
Két későbbi újítás alapvetően megváltoztatta, hogy mit tartalmaz egy modern születési képlet. Eleanor Bach 1973-ban efemeridát adott ki a Ceres, a Pallas, a Juno és a Vesta számára, elérhetővé téve a négy nagy aszteroidát a mindennapi gyakorlat számára, Demetra George 1986-os Asteroid Goddesses című könyve pedig megteremtette a mitológiai hátterüket. Az 1977-ben felfedezett Kheirónt, amely a Szaturnusz és az Uránusz közötti pályán kering, szinte azonnal befogadták mint a lelki sérülések és az azokból levonható tanítások szimbólumát. Eközben az evolúciós asztrológia a pszichológiai fordulatot még egy lépéssel a pszichén túlra vitte. Jeff Green 1985-ös Pluto: The Evolutionary Journey of the Soul című könyve és Steven Forrest ugyanebből az időszakból származó munkái a képletet a korábbi életek döntéseinek és a jelenlegi szándékoknak a feljegyzéseként értelmezik, a Plútóra és a holdcsomópontokra fókuszálva, miközben hangsúlyozzák, hogy a horoszkóp lehetőségeket és kiindulási feltételeket ír le, nem pedig megmásíthatatlan ítéleteket.
A tudományos vizsgálatok
A modern nyugati asztrológia az a terület, amelyet a leggyakrabban vetettek alá tudományos vizsgálatoknak, mivel olyan nyelven fogalmaz, amely a statisztika számára is hozzáférhető. Michel és Françoise Gauquelin az 1950-es évektől kezdve hatalmas születési adatbázisokat elemzett, és arról számolt be, hogy a kiemelkedő élsportolók szokatlanul nagy arányban születtek úgy, hogy a Mars éppen a keleti horizont vagy a zenit mögött haladt el. A Mars-hatás egyes ellenőrző vizsgálatokban megerősítést nyert, másokban viszont megbukott, a mintavétel módjáról szóló szakmai vita pedig harminc éven át tartott. 1985-ben Shawn Carlson a Nature folyóiratban tett közzé egy kettős vak kísérletet, amelyben az asztrológusok a véletlennél nem értek el jobb eredményt a horoszkópok és a személyiségprofilok párosításában; az asztrológusok vitatták a kísérlet módszertanát, a vita pedig a mai napig nem zárult le. Mindezek eredményeként a szakterület egy olyan kvantitatív, statisztikai irányzattal bővült, amely korábban nem létezett.
A tradicionális megújulás
A modern nyugati asztrológia legújabb mozgalma valójában egy visszatérés. A Robert Schmidt, Robert Hand és Robert Zoller által 1993-ban elindított Project Hindsight célul tűzte ki a hellenisztikus, arab és középkori források angolra fordítását, a feltárt anyag pedig alapjaiban formálta át a gyakorlatot. A szekta (a nappali és éjszakai képletek közötti különbség), a triplicitás urai, valamint az időurak olyan rendszerei, mint az éves profekciók és a zodiákus kioldás (zodiacal releasing), ma már a huszadik századi módszerek mellett kapnak helyet az oktatásban, nem pedig azok helyett. Chris Brennan 2017-ben megjelent Hellenistic Astrology című műve a helyreállított tudás alapvető összefoglalása. Ennek eredményeként egy nyugati asztrológus a 2020-as években akár Ptolemaiosz szabályaival és Rudhyar szókincsével egyszerre dolgozhat ugyanabban az elemzésben.
Hogyan olvasd ezt a fejezetet?
A fenti iskolák nem egymásra épülő lépcsőfokok, és egyik sem váltotta fel végérvényesen az elődjét. A gyakorló asztrológusok gyakran két-három irányzatot ötvöznek egyszerre: a szektát és az időurakat a tradicionális megújulásból, a felezőpontokat a német iskolákból, a pszichológiai megközelítést pedig Rudhyar és Greene munkásságából merítik. Az iskolák kártyáira kattintva végigkövetheted az egyes irányzatok fejlődési vonalát az alapművektől kiindulva, az alábbi személyiségek profiljai révén pedig láthatod, hol keresztezik egymást ezek a szálak. Mindegyik iskola, módszer és szakkifejezés elérhető a Tarot Akadémia ökoszisztémájának ötvenkét nyelvén.
Gyakori kérdések
Legújabb bejegyzések
Fedezd fel a tarot kártyák ősi bölcsességét, és tárd fel spirituális utad rejtélyeit. Blogunk a tarot olvasás gazdag szimbolikájának, jelentéseinek és gyakorlati alkalmazásainak megértésének kapuja.